A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)
EGRI Mária: Gácsi Mihály (1926-1987)
fokozódó rettegés, kétségbeesés. Fentiek bizonyítására a Noé 1969-es rézkarc, illetve az 1975-ös linóleummetszet variációit említhetjük. Az első változat derűsebb, Noéja kedélyesebb, bárkájába összehordott kacatjai egy békésebb korból átmenteni kívánt gyűjtemény darabjai. A háttér még csak egy metropolis házerdeje, amellyel szembehelyezi a művész-Noé ütött kopott kalyibáját. Ahol a bibliai hős dróton lógó körte mellett olvasgat, közelében szemüvege, a falon kis hajómodell. Ajtó ugyan nincs, de a bejárat mellett szögön lóg a kulcscsomó, kis ablakban cserép virág, a falhoz támasztva vesszőseprő, fadézsában növény. A házikó toldott-foldott cserépteteje, ajtós kéménye a korai Gácsi lapokról ismerős. Mint ahogy az előtérben hanyagul elszórt hintaló, masnis mackó, kisvonat és kisvödör. Óra, szerszámok, balta, amelyekkel a ház körüli munka elvégezhető, s amelyekkel Noé dolgozik, vagy amiket még hajójába szán. A fémlapokból szegecselt bárka állványon pihen, fölé gazdája sátorponyvát húzott. Bensejéből a legkülönbözőbb holmik türemkednek elő a lámpavastól az ősállat csontvázig, katonai őrbódétól az elhúzható függönyös budiig. Különféle zeneszerszámok és ruhaneműk, szabómell, sírkereszt és mankó, gázálarc, művégtagok, szúró és lövő fegyverek, kerekek, fogasok, kályhacsövek és még ki tudja mi minden, ami a művész számára valamit jelképez, valamit hordoz, s amelyet a jövő számára megőrizni kíván. Az 1975-ben metszett második Noé bár sok motívumot átvesz az első lapból, egészében véve más kicsengésű. Az elsőben Noé csupán a múlt sajátos emlékeinek megőrzője, egy kedves-kedélyes különc, bölcs műgyűjtő, aki egy emberközelibb világ tárgyi emlékeit akarja átmenteni a jövő számára. A hat évvel későbbi lapon ez a jövő, s vele együtt Noé; vagyis az utolsó, s egyben egy új világ számára első ember munkája-léte válik kétségessé. A kuckójában fázósan, kezeit zsebre téve kucorgó Noé reménytelenségét sugallja egész tartása, a fölé tornyosuló, szinte rázuhanó tetőzet, a vele összeolvadó, széthullani látszó bárkával. Szétesik az építmény éppúgy, mint a ház tövében rosszul drótozott, kuszálódott dongájú hordó, s a próbálkozások sikertelenségét bizonyító, sehogyan sem épülő kis bárka modell. Eltűntek a gyermekjátékok, helyette kedvcsinálónak, ösztökélőnek megjelenik a pohár és a demizson. S bár a bárkába kerülő holmik jó része itt is korábbi évszázadokból, vagy századunk első feléből való; a háttérben, a hajó folytatásaként megjelenő radarernyő, lőrésablakú, gömbfejű tornyok, különféle alakú, magasba törő fém építmények a gépiesült. elidegenedett jövőt jelzik. Gácsi a hetvenes évek közepétől egyre többször hívja segítségül a Bibliát mondandójához. A keresztény mitológia történetei biztosítják egy-egy lapja alaptörténetét, így a képi megjelenítés aktualizációjára koncentrálhat. Jónás és Ninive linóleummetszetén a halára ítélt Ninive látképét emeletes lakóépületek, felhőkarcolók, különféle vas- és betonelemek, traverzek, szétnyíló és csukódó gömbhéjas szerkezetek motívumaiból sűríti. A kompozíció előterében deszkákkal kőrültámogatott, düledező téglaposztamensen egy I. világháborús hadiemlék parafrázisa áll. Tartása amazokéhoz hasonló, de feje. kezei helyén meggörbült drótok, kardmarkolat-maradvány, valamikor-volt fegyver darabok meredeznek. Az eredeti téma felidézésére az „emlékművet" övező kerítés lécein örökzöld koszorúk, felakasztott rohamsisak jelzi a múltat. Reflektorral felszerelt villanyoszlop tövében térdére könyökölve, tenyerébe hajtott fejjel ül - itt is az önarcképi vonásokról ismerős - Jónás. Körülötte kétkerekes billenő platón hegesztéshez használt gázpalackok, egy félig takart markológép, felismerhetetlen rendeltetésű gépelemek. Jónás ül és vár. Várja az Úr ítéletét, azt, hogy kegyelmet kap, vagy elpusztul-e Ninive. 123