A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - GYULAI Iván: A gazdasági és társadalmi fejlődés ökológiai összefüggései

Az anyagforgalom ciklikussága mellett a fenntartható fejlődés döntő kérdése az energiaforgalom, energiaellátottság. Mint tudjuk, az élővilág az energiagondját a terminális oxidációval oldotta meg, s ennek sikerét a fosszilizálódott energiahordozókban is lemérhetjük. A „hard" energiák korában nyilván elképzelhetetlennek tűnik a terminális oxidáció által produkált energiahasznosítás, hiszen az alternatív energiák hasznosítása is sok kétséget támaszt, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a hosszú távú energiapolitikában a napenergiának a fotoszintetikus hasznosítással analóg felhasználása az egyik fő lehetőség. Az alrendszerek energiastratégiáját összehasonlítva a társadalmak energiastratégiájával, azt a legteljesebb ellentmondásban találjuk. Az egyes társadalmak sikerességét a környezetükben felszabadított és felhasznált energiamennyiségek jelentik, a természetes rendszerek viszont stabilitásra, energiaminimumra törekednek. A két stratégia között világosan látszik, hogy a társadalmi stratégiák a progresszívek, gyors fejlődéssel, de mint látjuk, korkáczatos idődimenzióval jellemezhetők, míg a természetes rendszereket a konzervatív energiastratégiák jellemzik, és a fejlődés az irányításon keresztül a már ismertetett módon valósul meg. Érdekes analógiát találunk a buddhista gazdaságtanban a természetes rendszerek mintájára. A buddhista gazdaságtan ugyanis nem siker, hanem az eredménytelenség mértékének tekinti a társadalmi célok elérésére felhasznált energiamennyiséget. Ez a megközelítés az alapja az úgynevezett „szelíd energiák" politikájának, amely egy adott energiamennyiségen belüli optimális felhasználást irányoz elő a heterogén szükségletek egységes figyelembevételével az energiák mennyiségi növelése helyett. Amíg a planetáris rendszer politikailag széttagolt, és nem nyílik meg a lehetősége egy globális megoldásnak, valamint amíg a tartósan kiszámítható nemzetközi integrációt lehetetlenné teszi a politikai manipuláció és a piaci bizonytalanság, addig minden országnak a legfőbb lehetősége a saját környezetével való gazdálkodás. A regionálisan megvalósítható, tartósan kiegyensúlyozott fejlődés alapja tehát a saját erőforrások ökológiai potenciáljára épülő gazdaság. Ez azt jelenti, hogy termelni hosszú távon is fenntartható módon, az ökológiai körülményeknek, az erőforrások milyenségének és mennyiségének, az eltartóképességnek a figyelembevételével lehet, természetesen mindig a fennálló tudományos és technikai lehetőségekhez igazítva. Végül látnunk kell azt is, hogy annak a kérdésnek, amely azt célozza, hogy hogyan lehet a jelenlegi ökonómiai túlsúlyt fenntartani az ökológiai törvények figyelembevétele nélkül, nincs értelme. Sajnos valószínű, hogy a fejlődésnek ez az anyag- és energiapazarló módja a meg nem újuló erőforrások teljes kimerítéséig fog tartani. Azonban figyelmeztetni kell arra, hogy ez a használati mód lehetetlenné teszi a megújuló erőforrások későbbi fenntartó, racionális használatát, és a növekedésért folytatott versenyünkben előbb-utóbb sem a technika, sem a kulturális adaptáció nem lesz elegendő válasz emberi létezésünk meghosszabbítására. IRODALOM Brown, L. 1978. The Twenty-Ninth Day. Norton, New York Churchman, C. W. 1911. Rendszerelmélet. Bp. Engels, F. 1974. A természet dialektikája. MEM 20. kötet. Bp. Élelem hatmilliárd ember számára. A Római klub konferenciája. Bp. 1985. 872