A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - GYULAI Iván: A gazdasági és társadalmi fejlődés ökológiai összefüggései

jából természeti anyagokat és természeti folyamatokat sajátít el. A gondolatok másik felét azonban félretette, figyelmen kívül hagyta. Marx a Gazdasági-filozófiai kéziratokban így ír: „A természet a teste (mármint az embernek), mellyel állandó folyamatban kell maradnia, hogy életben maradjon", vagy „Hogy az ember fizikai és szellemi élete összefügg a természettel, annak nem más az értelme, mint hogy a természet összefügg önmagával, mert az ember a természet része". Engels az ember természet feletti uralmát a következőképpen értelmezi: „És ezért minden lépésnél emlékeznünk kell arra, hogy korántsem uralkodunk a természet felett, . . . , mint az, aki a természeten kívül áll, hanem húsunkkal, vérünkkel és agyunkkal hozzátartozunk és benne vagyunk, és hogy egész felette való uralmunk abban áll, hogy minden más teremtmény közül mi vagyunk azok, akik felismerik és helyesen alkalmazni tudjuk törvényeit." Közismert Marx akár ökológiai imperatívusznak is tekinthető megfogalmazása: „Még egy egész társadalom, egy nemzet, sőt, egyszerre minden társadalom együttvéve sem a Föld tulajdonosai. Csak birtoklói, haszonélvezői, és mint boni patres familias jobb állapotban kell örökül hagyniuk a következő nemzedéknek." Látható tehát, hogy a természet használata az emberi társadalom szükséges feltétele, és hogy a használat módja a társadalmi formációtól, a termelőerőktől és a termelési viszonyoktól, illetve az ember-ember, ember-társadalom, ember-természet, társadalom-természet között rögzített kulturális szabályoktól függ. Az ember és természet viszonyában megszületett ellentmondás akkor jött létre, amikor az ember a kulturális adaptáció során eljutott odáig, hogy természetes adaptációja helyett természeti környezetét alakította át a szükségleteinek megfelelően. Ha a társadalmak természeti fejlődését vizsgáljuk, egyre nagyobb súlyban érezzük meginogni az optimált ember-környezet-kapcsolatokat. Az optimáltság természetesen nem azt jelenti, hogy az ember valaha is racionálisan kialakított harmóniában élt a természettel, csupán azt, hogy addig élt szükségszerű harmóniában, amíg környezetének limitáló feltételeit nem tudta lehetőségei révén tágítani. Ha ezeknek az úgynevezett lehetőségeknek a történeti kialakulását vizsgáljuk, akkor a kényszerharmónia felbomlásának fő okaként az ősközösségi társadalmakban meglévő kölcsönösség helyébe lépő fogyasztói-termelői érdekeket kell tekintenünk és csak másodsorban a technikát, hiszen a technika fejlődése csak módot ad arra, hogy a társadalom átalakítsa a környezetét. Ennek az átalakításnak a kulturáltsága azonban a társadalom belső viszonyrendszerének kifejezője. A fogyasztói-termelői érdekek megjelenésével egy egymást folytonosan ösztönző eseménysort állíthatunk fel. Ahogy az ember lehetőségeinek növekedése révén elmozdult a természet követelte kényszerállapotából, lehetővé vált népességének növekedése a javak felhalmozódásával párhuzamosan. A specializáció ebben a fejlődésben már nemcsak lehetőség, hanem kényszer is. A specializáció rászabadította az ember szellemi és fizikai energiáit egy-egy területre, és ezáltal a technikai növekedés a környezetharmonikus társadalmak nem szakosodott termeléséhez képest forradalmivá vált. Ebben az elemzésben ugyancsak láthatóvá válik, hogy a történelem azoknak a társadalmi rendszereknek a dominanciasora, amelyek adott korban környezetük terében a legtöbb energiát tudják mozgósítani. Ez azt mutatja, hogy az állandó növekedés biztosítása és az egyes társadalmak konzervatizmusának fenntartása szükségszerűen eredményezi a környezet kizsákmányolását. Ha ezt a karriert a népesség növekedésében mérjük, akkor pozitívnak, ha az erőforrások kihasználtságában és terheltségében, akkor fenyegetőnek értékelhetjük. Ezt a rendkívül messzemenő fejtegetést azonban nem érdemes folytatni a természeti, objektív törvények figyelembevétele nélkül, ugyanis tagadhatatlanul vannak olyan természeti törvények, amelyek a társadalmi, politikai viszonyoktól függetlenek. Erre utal Engels is, amikor az ember különbözőségéről beszél, és arról a feladatáról, amelyet a tudatos természethasználat jelent. 869