A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

FOTÓ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA - TARCAI Béla: A miskolci fotográfia története

többen csatlakoztak a turista fényképészek közül is, sőt, rövidesen az ózdi és a nyíregyházi amatőrök is idetartoztak. 1930-tól a második világháborúig terjedő időben a miskolci amatőr fotográfia gyorsan felzárkózott és behozta az évtizedes elmaradottság hátrányait. Ez volt az az időszak, amit a fotótörténet „magyar stílus" néven tart számon, s amit azóta is sokan és sokféleképpen vitattak. Ennek a stílusnak a jellemzői a ragyogó technika, a tónusgazdagság és anyagszerűség, az ellenfény és a papírfelület különleges hatásainak kihasználása, témaválasztásban pedig a falu, a puszta, a folklór idilli motívumainak felfedezése, s a magas fokon művelt csendélet-fotográfia volt. A világ hamar felismerte és megkedvelte az andalítóan szép magyar fotókat, s a nemzetközi kiállítások sorozatban termettek a babérokat az ilyen stílusban fényképezők homlokára. Ezt a stílust a miskolciak is elsajátították, és kiválóan alkalmazták. A témaválasztásban azonban mértéktartók és lokálpatrióták tudtak maradni. Ennek köszönhető, hogy jó néhány fényképen fennmaradtak az akkori Miskolc városképének vonzó részletei, hangulatos motívumai. A 30-as évek legkedveltebb témái voltak a Népkert, az avasi műemlékegyüttes, a Kálvária, a Szinva-part és a Hejő környéke és természetesen a Bükk. Kimeríthetetlen témalehetőséget nyújtott a Búza tér és a Széchenyi utca mozgalmas világa, valamint a Sötétkapu íve. A fennmaradt képanyag és a korabeli fényképes kiadványok illusztrációinak ismeretében állíthatjuk, hogy a miskolci amatőrök munkájának színvonala semmivel sem maradt el a nemzetközi hírű fővárosiaké mögött. Kletz Károly, Málnásy Béla, dr. Kocsis Elemér, Petró Nándor, Gárdonyi Frigyes és mások képei megjelentek a hazai és nemzetközi kiállításokon, díjakat szereztek, és közölték őket a legrangosabb művészeti orgánumok, mint a bécsi „Die Galerié", a svájci „CAMERA" és az amerikai „Coronet".

16 A MAOSZ miskolci csoportjának munkásságát az 1935-ben rendezett országos művészi fényképkiállítás összegezte. Ezen felvonult a teljes miskolci gárda. Kár, hogy a háborús viszonyok miatt a további kiállítási tervek nem valósultak meg. A háborút közvetlenül megelőző évek fontos eseménye, hogy 1940-ben megalakult a diósgyőr-vasgyári „Jószerencse" Dal- és Önképzőkör fotószakosztálya. Ez az első adatunk arra, hogy nemcsak a középosztály, hanem a munkásság képzett rétegeit is érdekelte a fényképezés. 1944. december 3-án a szovjet csapatok felszabadították Miskolcot. Az ezt követő években az amatőrmozgalom újjászervezését több tényező hátráltatta. A MAOSZ - új nevén EMAOSZ - formálisan 1948-ig működött, de miskolci tagegyesülete a kezdeményező erő hiányában nem alakult újjá. Azok az amatőrök, akik a háborút megelőző években fontos szerepet játszottak a mozgalomban, és a szervezeti megújulás kezdeményezői lehettek volna, a polgári gondolkodásban és a 30-as évek stílusában gyökerező, súlyos örökséget hoztak magukkal. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a stílust folytatni nem lehet, efölött jócskán eljárt az idő. A korszerű és a megváltozott társadalmi igényeknek megfelelő fotográfia elvei még kialakulatlanok voltak. Mindezek mellett szembe kellett nézni bizonyos hivatali tartózkodással és gyanakvással is, mert az első időkben a fotósokat a régi világból átmentett „úri passzió" életre keltésével gyanúsították. A munkásfotográfiának nálunk nem voltak olyan hagyományai, mint a fővárosban vagy Szolnokon. Ilyen előzményekre sem építeni, sem hivatkozni nem lehetett. Teljesen új alapokon kellett tehát az amatőrfotó újraélesztésének feltételeit megteremteni. Az első lépések megtételét az is nehezítette, hogy a mozgalom nehezen talált pártfogóra az új intézményrendszerben. Az amatőrök és a fotó barátai alkalmi összejöveteleken, leginkább a Múzeumban, a természetjáró szakosztályokban latolgatták a jövő lehetőségeit, míg végül a szakszervezetek fedezték fel a spontán mozgalomban rejlő szer16. HOM. F. adattár. 851