A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - KISHONTHY Zsolt: Huszka József, a „magyar stílus” előharcosa

kellemetlenné vált a tudományos körökben, főleg a rengeteg feltételezésen alapuló, bizonytalan és sok helyen zavaros elmélete miatt. Ezért nem meglepő, hogy Huszka 1910 körül megjelent művei: Az istenfa (1908), Honfoglaló őseink ornamentikája (1910), A magyar ornamentika eredete (1912), majd az 1930-ban kiadott, A magyar turáni ornamentika története c. műve sem a tudományos, sem a művészeti életben nem keltett komoly hatást, inkább politikai jelentősége volt a turáni gondolat terjesztésében. E késői munkái a korábbi teóriák felmelegített változatai különösebb újdonság nélkül. Javarészt az 1898-as Magyar ornamentikára támaszkodva, jórészt az ott közreadott motívumgyűjteményből szemelgetve hoz létre újabb és újabb csoportosításokat, illetve értékeli át az egyes ornamentumok jelentőségét. Huszka aktív közreműködését a nemzeti művészetről zajló vitákban 1883 és a századforduló közé tehetjük. A 80-as és a 90-es években termékeny talajra leltek az általa képviselt nézetek, melyek az európai áramlatoktól függetlenül képzelték el a nemzeti művészet kialakítását. A századforduló után azonban világossá vált, hogy a „modern stílus vagy magyar stílus" kérdése álprobléma csupán, és hogy nemzeti művészetünk elképzelhetetlen a modern európai hatások nélkül. Huszka koncepciójának lényege azonban a nyugattól való elkülönülés, hiszen - szerinte - éppen az állandó nyugati kapcsolat volt az, mely megakadályozta, sőt elnyomta egy keleti hagyományokon fejlődő, önálló magyar művészet létrejöttét. Ezen a ponton veszíti el jelentőségét Huszka elmélete a nemzeti művészet szempontjából, s szakad el akár az építészetről, akár az iparművészetről folyó gyakorlati, vagy elméleti vitáktól. A századforduló utáni tendenciák, bármily jelentős is a kapcsolatuk a népművészettel, már az ő tevőleges közreműködése, vagy közvetlen hatása nélkül alakulnak. Utolsó munkájában, a halála előtt négy évvel kiadott A magyar turáni ornamentika történeté-ben egy célját el nem ért, megkeseredett ember hangja szólal meg: „A mai magyarság bálványimádó módjára teljesen behódolt a nyugati civilizációnak (. . .) lenézi és parasztosnak tartja azt az ornamentikát, amit most bemutatni akarok (. . .). Ez elé a faj megtagadó, nemzeti önérzetet tipró és megsemmisítő áradat elé akartam egy követ dobni munkám anyagának összegyűjtésével és ismertetésével . . ."

28 IRODALOM Bereg., Megyei érdekű hetilap. Az ezredév. Budapest, 1979. 20. Diener Dénes J., 1901. Nemzeti Iparművészet. Magyar Iparművészet. GróhL, 1899. Jövő stílusunk. Magyar Iparművészet. 4. sz. 1906. Nemzeti törekvések építő művészetünkben. Népművelés. HerichK., 1885. Háziipar. Hivatalos jelentés a budapesti 1885-i országos általános kiállításról. Keleti K., (szerk.) Budapest, IV. Herman O., 1899. A magyarság háza. Természettudományi Közlöny. 231-271. Horváth Z., 1974. Magyar századforduló Budapest Huszka J., 1888. Magyar népies és reneszánsz díszítmények. Művészi Ipar. Documentatio Ethnographica 4. sz. 28. GróhL, 1906.508. 838