A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - LOSONCZI Miklós: Urbán György interkontinentális forrásai

Rembrandt Tulp doktorának anatómiai leckéjéhez. Nem a minőség, hanem a szemlélet azonos, a figurák kiemelése, háttérbe húzódása. Különben is ügyel arra, hogy a modell jellemmé változzon a festmény felületén. A „Földműves" enyhén magába rogy, a „Pihenő" egy állapot békéjét hordozza és leüt egy fontos hangot a „Templom"-ban is, mely sok látványélmény belső összegeződése. Lelkületének rendeltetése szerint ez a fantáziában épült templom gótikus. Meghatározza Urbán György magasba törését, a rilkei „legnagyobbá lenni vágy"-at. Mindez nem középkor, hanem XX. század. A hétköznapok liturgiája tárulkozik fel ez idő tájban festett képein, a szerdai szertartások, két asszony, amint ebédet készít meghitt környezetben a szorgalom névtelen áhítatával barna tónusokba burkolózva. Cézanne eszményeihez zárkózik fel úgy 1960 körül „Csendélet gipszfejjel" c. képén, hogy a Nyolcak törekvéseit is folytatja a szerkesztés renddé tisztázott bonyolultságával. Itt a pohár, tálka, gyümölcsök és a drapériára helyezett kanna, a kenyér, a fölébük komponált gipszfej olyan egység, mely szín- és formaharmónia. Már nem készülődés csupán, hanem festői érték: eredmény. Számára is ekkor, a festői stúdium korszakában jó modellek a tárgyak, nem mozdulnak, így jegyezheti fel a festőileg tartalmas gyűrődéseket, s azt, ahogy a színek születnek, elérik zenitjüket, s ahogy búcsúznak, megragadja vonulási irányukat, valőrértéküket. Nagy ízléssel egyezteti a mértani és természeti formákat, a közérthető látványjegyeket és az absztrakt jelzésrendszert a kép igényének megfelelően mindig eltérő és mindig meggyőző arányrenddel. Felhasználja a kubizmus tanulságait önálló módosításokkal, emblematikus tömörítéssel. Ezzel egy időben a szerkesztés kubisztikus szigorát elegyíti szimfonikus mozzanatokkal. így a „Sárospatak" c. városlátképe színes fészek lágy felkiáltójeles toronnyal, vertikális tömbökkel, hasáb- és gúlaalakú hegyekkel. A felfelé törés gótikája itt a kozmikus végtelent idézi, festészettel a végtelenben találkozó formák filozófiai megközelítését. Az 1965-ben festett „Műterem"-ben jelzi, hogy a készülődés befejeződött, egyre inkább úgy fokoz, hogy elhagy, a látványból motívum, a motívumból jel lesz. Formák, eszmék találkozását is érzékelteti, először úgy, hogy csendéletének háttere a templomi orgona, később csak a hangszer önarcképe, harmadjára a „Keresztrefeszített" látható immár a „Békévé oldja az emlékezés" időállapotban. Rezignált megrendüléssel, mégis tárgyilagos festőiséggel idézi az „Apám"-ban nemcsak egy fontos ember emlékét, hanem saját előzményeit. A matematika és a filozófia nyugalma, fegyelme, szép aránya helyezkedik el ülő figurájában, tudományának elvonatkoztatásai folytatódnak festő-fia absztrakcióiban, melyek egy eszme értelmezései, továbbteremtései. így ez a 1968-ban készült kép függőlegeseivel érvelve mintegy az őrzés-haladás-visszatérés hármas dialektikájával fejezi ki Adytól függetlenül, vele rokonként a „Föl-földobott kő" költői és festői igazságát. Az természetes, hogy egy-egy művében nagy kortársaival és elődeivel találkozik, így az 1981-es „Háztetők" kubista pillanat - Braque és Picasso társa ekkor és itt. önállóan az, egy stílushoz csatolt álmokkal és új felismerésekkel. Milyen fegyelmezetten viszszafogott és mértéktartó 1965-ös „önarckép"-e, mintha egy tibeti szerzetes nézne ránk; az egyéni birtokához közeledő Urbán György ilyen alázatos, ilyen szerény. Nem kérkedve, hanem valóságosan. A kubisztikus alakzatok mondriani érintések alapján lendülnek tovább Urbán György hatékony irányításával úgy, hogy az ellenpontozás egyúttal kellemes is, olyan összetett színes időtér, melynek festői névadása: múltjövő. Líráját nemesen rejti el Urbán György; ez a visszafogottság, elfojtódás, mely a szín- és formavezetésben nyilvánul meg, festményeinek újabb értékgyarapodása. Az 1976-ban datált „Rosalie" kék környezetben ül merengve Vörösmarty Mihály Csajághy Laurájának idősíkjában úgy, hogy a Mondrian-kubizáltságú Arlequin-ruha bajazzós rezignációt, mély szemérmet kölcsönöz a figurának, szép ellentétet a pirossárga vibrálás és az arc csöndje között. Sugárzás, vonzás ikerformái válnak általánossá 822