A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - FÜGEDI Márta: Figurális díszítmények Északkelet-Magyarország pásztorművészetében

illesztettek. A fedőkre és a sótartó fogójára gyakran kisplasztikát, madarat, kakast, kutyát, rókát faragtak. Ezt az asztali sótartót parasztemberek is rendelték, vásárolták a faragó pásztoroktól. A másik fajta a pásztorember tarisznyájába való sótartó, kisebb, ellapított forma, biztonságosan záródó fedéllel. Ezt a tárgyat a Dunántúlon szaruból készítették, feltételezhetően azt a formát és díszítményeit vették át a felföldi faragók. Fedelén gyakori a Dél-Dunántúlon alkalmazott ülő vagy kettős állatalak.

40 Oldalát, az asztali sótartóhoz hasonlóan szintén domború faragással kivitelezett figurális díszítmények, életképek díszítik. A domború faragással készült rokon motívumvilága miatt elemzésünk körébe tartozik a pásztorbot is. Bár a pásztorbotok legdíszesebb példányait a Dunántúlról ismerjük, a Felföldön is nagy mennyiségben készültek, a saját használaton túl századunk elejétől már gyakran másodlagos funkcióval is, megrendelésre, eladásra - sétabotnak, díszbotnak.

41 „A bot dísze a pásztornak, mint vadásznak a puska" - vélték a pásztorok. „Virtus volt a szép botot csinálni, kényesebb, kevélyebb volt a bottal a pásztor." Az idősebb juhászok emlegették, hogy az új helyet kereső juhászt csak akkor fogadták fel pásztornak, ha szépen faragott kampósbotját magával vitte.

42 Az állatok mellett használatos botok egyszerűbbek, dísztelenek voltak, a díszes domború faragás az ünnepi botokon jelent meg. Az erkölcsi megbecsülés, önértékelés mellett a botnak jelentős anyagi értéke is volt, egy nagyobb bárányt, sőt szuhahutai juhászok véleménye szerint egy kost is adtak érte.

43 A juhászkampókat a dunántúli pásztorok egy fából faragták, az ország keleti felén azonban inkább a rézkampó terjedt el. A csigavonalban visszahajló kampó leggyakrabban tulipánban vagy kígyófejben végződik.

44 A díszbotok, sétabotok szárát gazdag domború faragás díszíti. Általánosan elterjedt a botszáron spirálisan végigtekergőző plasztikusan kifaragott kígyó, amely már önmagában is látványossá teszi a botokat, „jól főst a boton", s ugyanakkor tagolja is a bot felületét, könnyebb rajta a díszítményeket beosztani. A szabad mezőket tölgylevél, makk, virágok díszítik, de ezek ritkán szerepelnek egyedül, a pásztorélet elemei, jelenetei társulnak hozzá - szarvasok, őzek, nyulak, mókus és legelésző nyáj a pásztorral.

45 „Történelmi bot"-nak nevezték maguk a faragók azt a díszbotfajtát, ahol nemzeti történelmünk nagy alakjainak portréi - Attilától Petőfiig - díszítik a botszárat, a boton végigtekeredő kígyóvonalban pedig egy példányon például a Himnusz és a Szózat sorai olvashatók.

46 A szárhoz hasonlóan látványos a díszbotok fogójának kialakítása is. Sokszor a bot természetes görbesége, íve már kínálja a figurális díszítést. A kígyófej gyakran megjelenik a fogón, kampón is. Manga János kutatásaiból tudjuk,

47 hogy Ostoróczki József szűcsi (Heves megye) pásztor a 30-as években egy Veszprém megyében lévő uradalomban tanulta Major nevű ottani faragó pásztortól a kígyósbot készítését, s természetesen 40. Vö.: Paládi-Kovács A., 1965. 83. kép 41. A pásztorbotokhoz lásd: Madarassy L., 1933.14-16., és Fügedi M., 1976. 96-104. 42. Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattára, ltsz.: 465. 43. Richter I. gyűjtése, Dobó István Vármúzeum Néprajzi Adattára, ltsz.: 2271. 44. Hódossy Lajos edelényi öntőmester messze vidéket ellátott szép kampóival. Fennmaradt iratai, levelezése között az ország minden részéből vannak megrendelések, a juhászok kézről kézre adták a címét, egymásra hivatkozva fordultak a mesterhez. Vö.: Bodgál F., 1959. 369-391.. 45. Barna János nógrádi juhász különösen egyedi botokat készített, botjait, kampóit ékrovással vízszintesen mezőkre tagolta, s az egyes szakaszok díszítményeit állatalakokkal és a vallási élet jeleneteivel töltötte meg. Vö.: Manga J., 1967. 240. Abb. 8. 46. Vö.: Manga J., 1967. 237. Abb. 6., újabban pedig Viga Gyula ismertetett egy ilyen példányt, vö.: Viga Gy., 1985. 289-293. 47. Manga J., 1967. 238. 663