A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - FÜGEDI Márta: Figurális díszítmények Északkelet-Magyarország pásztorművészetében

hazatérve meghonosította Heves megyében is, társai is utánozták botjainak kígyóformáját. A minták ismétlődéséhez, az átvételhez, másoláshoz tanulságos példát találtunk a különböző gyűjteményekben. Ugyanaz az egyedi fogójú kígyósbot több, majdnem azonos példányban a balassagyarmati, az egri és a miskolci múzeum gyűjteményében is megtalálható.

48 A botok szárán itt is kígyó tekeredik végig, de emellett a bot fogóját is egy másik kígyó képezi, amely visszahajolva szinte szabályos kör alakot bezárva adja a fogó ívét, részletesen kidolgozott feje pedig a szárhoz simul. Ez a forma rendkívüli dekorativitása mellett a bot fogójának használati funkcióját is erősíti. Az egyik példányon azonban ez a kígyóforma fogóív nem kígyófejben, hanem kosfejben végződik.

49 Ennek kidolgozása viszont megegyezik a Dunántúlon, elsősorban Somogyban faragott kosfejes juhászkampókéval. A díszbotok díszítményeinek vizsgálata azt igazolta, hogy az alapvetően más felület és forma ellenére az azonos faragóeljárással ezeken az eszközökön is hasonló motívumvilág jelenik meg, mint például a csanakokon. Már Manga János megállapította, hogy a Palócföld fafaragó művészetének egy sajátos területe, az elsősorban Nógrádból ismert áttört faragás is rokonságban van a palóc pásztorművészet domború faragással díszített tárgytípusaival. Az áttört faragás a múlt század második felében terjedt el, és ugyanazok a faragó pásztorok kezdték el csinálni, akik a merítőedényeket és pásztorbotokat készítették.

50 A századfordulón egyenesen divatba jött az áttört faragású táblákkal díszített bútor, szinte minden pásztorháznál volt ilyen támlájú pad és szék, illetve ruhafogas, kanalas. A parasztok is a pásztoroktól rendelték meg, s így vált általánossá. Huszárpadoknak is nevezték, mert legjellegzetesebb díszítménye a lovashuszár volt, emellett azonban ugyanazok az életképek jellemzik az áttört faragás motívumvilágát is, amelyeket a csanakokon, sótartókon, botokon megismertünk. Tölgyfa alatt szarvasok, őzek, a fán mókus, a pásztor jószágaival és kutyájával, a vadász az erdőben - ezek az ismétlődő képek. Az ivóbegrék, botok és padtámlák tehát különböző funkciójuk és díszítőtechnikájuk ellenére rokonságban vannak, mivel ugyanaz a társadalmi réteg, gyakran ugyanaz a személy az alkotójuk, s ábrázolt díszítményeik is ugyanazt az igényt és világot tükrözik. Északkelet-Magyarország pásztorművészetének tárgyi emlékei elsősorban a magyar népművészet új, parasztos stílusát tükrözik. A XIX. század első felében születő új népművészeti ágak között éppen ez, a figurális pásztorművészet az egyik legjellegzetesebb. A megváltozott szemléletet, az új alkotói és befogadói igényt elsősorban az ábrázolásra törekvés, a figurális megjelenítés reprezentálja. Az ábrázolás módja, az alakok művészi megfogalmazása pedig eredetien népi. A Palócföld természeti-gazdasági adottságai még a XX. században is fenntartották a pásztorkodás tradícióit. Az iparosodó világban is tovább élő pásztorréteg virágoztatta fel a figurális pásztorfaragást. A hagyomány és az egyéni újítások ötvözetéből sajátos forma- és díszítménykincs alakult ki. A díszítés tradíciója tovább él, szinte a XX. század közepéig, de egyre inkább elszakad az őt létrehozó életformától. Megszaporodnak az idegen társadalmi rétegek eltérő igényeinek kielégítésére készült, gyakran direkt kereskedelmi céllal létrejött tárgyak. A díszítmények területén viszont kialakul egy viszonylag egységesnek tekinthető, a tradíciókhoz kötődő motívumvilág, amely a kisebb használati tárgyaktól a bútorokig, az alapvetően eltérő díszítendő felületeken is rokonnak tekinthető. 48. Vö.: Fügedi M., 1976. 100. 49. A botok adatai: 1. Palóc Múzeum, Balassagyarmat, ltsz.: 59.2.1. (Litke), 2. Dobó István Vármúzeum, ltsz.: 54. 229. 1. (BekÖlce), 3. Herman Ottó Múzeum, ltsz.: 58. 119. 1. (EgercsehiGörömböly). 50. Vö.: Manga J., 1967. 293. 664