A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - UJVÁRY Zoltán: Kultusz- és rítuselemek a dramatikus játékokban

támadjon. Ez minden kétséget kizáróan a vegetáció kultuszából ered, egészen pontosan abból a hitből, amely szerint a vegetáció szellemlénye minden évben megszületik és elpusztul.

22 És ezen a ponton kapcsolódnak azok a népi játékok, amelyekben a halál, a temetés, a feltámadás és az újjászületés mozzanatai figyelhetők meg. Ezek a játékok felvetik az ősök és a vegetáció kultuszának az emlékeit. Ezek egyes szokásokban világosabban, másokban halványabban jutnak kifejezésre. Sok játékban azonban olyan erős változások következtek be, hogy bennük aligha lehet ma már a korábbi állapot tükröződését megfigyelni. A már megváltozott játékokból további újabb játékok alakultak és olyan variánsok jöttek létre, amelyeknek az ősi alappal alig, vagy nagyon áttételesen van kapcsolata. A rítusok a fejlődés során népi játékokká alakultak, bennük a mágikus vonások csak egyes motívumok csökevényes részleteként figyelhetők meg. Azonban még ezeket az elemeket is egyre inkább kiszorították a realitással összefüggő jelenetek, olyannyira, hogy a mágikus célzatosság teljesen eltűnt.

23 A rítus a játéknak adta át a helyét. A rítuscselekvés játékká alakulásának folyamata legjobban a keleti szlávok Kosztroma (Kosztruba, Kosztrub, Kosztrobunyká) néven ismert játékában követhető nyomon, amelyről fentebb már tettünk említést. Ezt az orosz kutatók a népi színjátszás olyan sajátos példájaként említik, amely jól mutatja a szertartásnak, a rítusnak színielőadássá való fejlődését. A cselekménysorozatban a megjelenített esemény olyan folyamaton megy át, amely a rítust teatralizált jelenetté változtatja. A rítus az epizódok beékelődésével, közjátékszerű jelenetekkel teljesen átalakult.

24 A Kosztromát egy leány alakítja. A szerep szerint mozdulatlanul fekszik, haldoklik. Asszonyok, lányok táncolnak körülötte. A súlyos beteg Kosztroma mellett egy asszony a kender, a len vászonná való feldolgozásának munkafázisait utánozzák. A beteg Kosztroma a munkafolyamatok végén, amikor a vászon „elkészül", meghal. Jajveszékelve siratják és eltemetik.

25 A halál és a temetés mindegyik változat lényeges eleme.

26 Több változatban a munkafolyamatot is utánozták: gereblyélést, boronálást, vetést, kapálást, kévekötést, betakarítást, cséplést és őrlést. A komédiává alakult játékok középpontjában azonban már csak a „hős" halála, eltemetése és feltámadása áll. Néhol a Kosztromát alakító személyt deszkára vagy teknőbe fektetik és a folyóhoz viszik. Az ilyen változatokban a temetés adja a fő attrakciót. Sok helyen a Kosztromát egy lányruhába öltöztetett szalmabábu „alakítja". A bábut teknőbe teszik és sírással, jajgatással a tóhoz vagy folyóhoz kísérik és a vízbe dobják. Más változatok szerint a Kosztroma-Kosztruba bábut a földbe temetik. A játékká, a temetés paródiájává alakulást mutatja az, amikor már megjelenik a papot alakító játékos, aki gyékényruhájával a pap miseruháját utánozza, s egy másik szereplő füstölőként egy bocskort himbál a kezében. Az ilyen jeleneteket rendszerint harsány nevetés kísérte, sőt bizonyos erotikus fesztelenségre is vannak adatok.

27 A Kosztromá\a\, Kosztrubával kapcsolatos játékváltozatok eredetéről és funkciójáról a legkülönbözőbb magyarázatok alakultak ki az orosz, illetőleg általában a szláv kutatók körében. Tekintették a Kosztromát mitikus lénynek, a tél-tavasz megszemélyesítőjének, meghaló és feltámadó istenségnek, a vegetációs erő szimbólumának, kapcsolatba hozták a Morena-Morenával, az ősök kultuszával stb. 22. Megás, 1963. 66. 23. Csicserov, 1957. 211-212. 24. Krupjanszkaja, V. J. 1954. 388. 25. Kulakovszkij, L. 1953. 21-22.; Krupjanszkaja, 1954. 388. 26. Zilynskyj, O. 1968. 200-201. 27. Guszev i. m. 30-35.; Propp, 1963. 86-88. 133. 625