A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BENCSIK János: A pásztorház (az állattartó közösség „cseléd”-je Északkelet-Magyarországon)

véltári adat alapján a tokaji csordásházról képet alkothatunk magunknak. Az épületet gyékénnyel fedették be, s szobájába újonnan állítottak boglyakemencét.

124 Egy 1843-as összeírásban szerepelnek a baji, taktakenézi, tiszaladányi pásztorházak. Ez utóbbi egy hét és fél öles, nádfedeles épület volt.

125 Általában véve, nemigen különbözött sehol sem a pásztorház a cselédség részére biztosított cselédházaktól.

126 Hogyan summázhatjuk tehát a tanulmányozott nagytáj legeltető állattartásával, illetve a pásztorok társadalmi szerepével kapcsolatos tapasztalatainkat? E táj - amely a legeltető állattartást tekintve csupán az Alföld peremterületeként kezelhető - falvainak és mezővárosainak gazdálkodását is jellemezte az állattartás, pontosabban a legeltető (pásztoroltatott) állattartás. Gazdálkodásuk szerves része, jövedelmük, haszonszerzésük fontos kiegészítője volt. Megtalálhatók itt a jeles állattartó tájak (Hajdúság, Hortobágy vagy a Nagykunság) pásztorkodására jellemző hagyományok, avagy azok töredékei. A témául választott nagytájat az állattartás szempontjából sem kezelhetjük homogén gazdasági adottságokkal rendelkező kistájak összegzésének. Nem lehet sem a termelés adottságai, sem a piaci értékesítés lehetőségei szempontjából. Legalább 3 típust különíthetünk el. 1. A Hernád-Sajó-völgy déli területei, illetve a Taktaköz bővében volt a legelőknek. Nem véletlen tehát a „falu tehene" praktikus tenyésztést célzó gyakorlata sem. Az állattartás nemcsak a megélhetés, hanem az erőteljes tőkefelhalmozás eszköze is volt. Ehhez hasonló adottságokkal rendelkezett a Bodrogköz is. 2. Az intenzív szőlőtermesztéssel rendelkező Hegyalja ettől elütő gazdasági lehetőségekkel bírt. Nevezetesen abban különbözött a szomszédos tájaktól, hogy a jól jövedelmező (munkaigényes) szőlő - és bor - megteremtette az állati termékek beszerzésének anyagi alapját. Kivételt a tejelő szarvasmarha jelentett, hiszen a tejet nem lehetett nagyobb távolságokra veszteség nélkül szállítani. A fejőstehén tartása tehát e mezővárosokban is a napi táplálkozás - a szerény megélhetés - záloga volt. 3. A hegyes-dombos, erdős tájakon az állattartás létfontosságú volt, de az állatszámot erősen korlátozta az olcsó tartás feltétele, a legelőterület szűkös volta. Az állatok viszonylag alacsony száma azt eredményezte, hogy bár a pásztorkodásnak a nagytájon is döntő fontossága volt, a pásztoroknak még sem volt tekintélye. Ezért a pásztorok többnyire a legszegényebb rétegből kerültek ki. Mintegy a folyamat lezárásaként napjainkban csaknem mindenütt cigány pásztort kénytelenek alkalmazni a falvak, noha munkájukkal gyakran nincsenek megelégedve. A pásztorkodás a falvak e szegény családjai megélhetésének egyedüli forrása volt; velük szemben a felfogadók őket (ti. a pásztorokat) cselédjüknek tekintették. Ennek a negatív megkülönböztetésnek a közösség számos jelét adta. Ez a magatartás, illetve ítéletalkotás sajátos viselkedési formát alakított ki. A lenézés egyik csalhatatlan jelének tekinthetjük az ajándékozás változatos gyakorlatát.

127 Ezzel szemben fel-felbukkan a pásztorok ellenérzése is.

128 A pásztorház (intézményes hálózatával) is bizonyítja, hogy a közösség felkészült a pásztorok állandó helycseréjére. A pásztorházban, mint közösségi építményben, formát öltött a csordás, a gulyás vagy éppen a kondás társadalmi állapota: a nincstelen, vagyontalan, háznélküli, egyik faluból a másikba költözködő ember, aki e szerény hajlék (szolgálati lakás) nélkül a munkát el sem tudta volna vállalni. A közösség viszont abban érdekelt, hogy állatai mellé pásztort biztosítson, mert egyébként elesett volna az olcsó tartást biztosító legeltetés hasznától. 124. ZML. Tokaj város iratai, számadások 1796. 125. Pálll., 1986. 243. 126. Petercsák T., 1979. 277. 127. Delii. m. 89., Benkői. m. 631. 128. Szikora i. m. 313. és Szolyák F. (Boldogkőváralja) 617