A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - PALÁDI-KOVÁCS Attila: Favágók és más erdőjárók Dél-Gömörben

10. kép. A barkai malom és fűrészmalom a szádelői völgyben Nagy M.: Magyarország képekben, I. Pest, 1867. 369. nyomán - olykor több sorral -, hogy elváljék a kéregtől. (Rődeknek a 100 cm hosszúságúra vágott, karvastagságú dorongfát nevezik Gömörszőlősön.)

51 A kéreg fellazítását célzó művelethez a rődeket rendszerint bakra vagy tuskóra fektették és ütögetés közben is fogták egyik kezükkel. Bakot a munkahelyen készítettek maguknak. Egy 15-20 cm átmérőjű rődeket vékonyabb végén meghegyeztek és a földbe vertek annyira, hogy szilárdan álljon. A hántás gyakorlott mozdulatokkal folyt: „A hántó a rődeket maga elé állítva, annak felső végén a kést a kéregbe vágta, majd egyenletes tolónyomással végighasította. Ezt követően a kést a hasítékon a kéreg alá tolva, fel-alá haladva feszegette és végül az egész kérget egy darabban hántotta le. A meghántott rődeket az öl vagy a kub kijelölt helyére lódította". A rosszul hántható kérget faragták, keskeny csíkokban húzták le. Ezt a munkát pántlikázásnak nevezték. A foszlányokban lefaragott cserkéreggel több volt a munka. Szárítása, kötözése és szállítása is bajosabb volt. Gömörszőlősön a cserkérget szárítás végett hosszú korlát mellé állították két oldalról ún. sírokba, vagy asztalszerű állványzatra teregették fel. Ezt a munkát a cserhordó lányok, cserkötő asszonyok végezték. A szállítással a cserhántóknak már nem volt dolguk, mert azt a falu fuvaros gazdái vállalták fel. Cserhántás végeztével a gömörszőlősi erdőmunkások elszegődtek szénát kaszálni a közeli uradalmakba, falusi nagy gazdákhoz. Nyáron pedig részes aratást vállaltak, majd a cséplés, a burgonyaásás következett. Aratni eljártak az Alföldre is. ősszel tértek vissza az erdei munkahelyekre és tavaszig favágással foglalkoztak.

52 Péterfalán a favágók a bányafát és a bordafát (karvastagságú tölgydorong) is „meghajalták". Plankácsnak nevezett fejszével faragták le a kérget. A plankács széles pofájú, mint a szekerce, de hosszú nyele van, mint a fejszének. A fanyuzás, kéreghántás ez esetben nem a cserkéreg hasznosítása miatt történt, hanem a bányafa tartóssága érdekében. Az első világháború előtt Péterfalán is szokásban volt a cserezés, a fiatal tölgy kér51. É. Kovács L., 1982. 65. A Magyar Tájszótár sem a rődek, sem a fentebb Kőrösről említett póna szót nem ismeri. Nem említik e szavakat a népi erdőgazdaságáról újabban megjelent leírások sem. 52. É. Kovács L., 1982. 65-67. 587