A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - PALÁDI-KOVÁCS Attila: Favágók és más erdőjárók Dél-Gömörben

gének lehántása hosszú késsel. Csak tavasszal foglalkoztak vele, amikor mézgásodottafa.

53 Fülekpilisen azt az éles, lapos és kanál alakú vaseszközt, amivel a cserzők dolgoztak, cser hántó kanálnak nevezték. Mintegy 30 cm hosszú fanyéllel látták el. A cserkérget 40-45 kg súlyú kévékbe kötözték össze dróttal, úgy szállították szekéren a vasúthoz, majd vonatra rakták. Fülek vidékén cserezés csak uradalmi erdőkben folyt. Vállalkozó fakereskedők nyúzatták le a lábon megvett és favágóik által kitermelt fiatal tölgyfák kérgét. Ezáltal a nyúzott fát is jobb áron tudták eladni.

54 A dél-gömöri cserhántás emlékeinek értékét növeli, hogy más tájakon ezt az erdei haszonvételt az újabb publikációk sem említik. Úgy látszik, hogy pl. a Bakonyban legfeljebb a bányafa kérgének eltávolítása volt szokásban.

55 Ott a hántás eszköze a balta és a vonókés volt, s nem törekedtek a kéreg egybentartására. Ez a munkamód is arra vall, hogy a Bakonyban a kérgelés célja nem cserkéreg hasznosítása, hanem a bányafa élettartamának növelése volt. Botozók: A dél-gömöri erdők haszonvételének sajátos ága volt az ún. botozás, azaz botgyűjtés. A XX. század elején az Andrássy hitbizomány erdőgazdaságáról szólva a megyei monográfia is megemlékezett erről a tevékenységről, mint fontos mellékhaszonvételről: „Ide sorolható - írja - a botfanemek termelése is, mely a mogyoró, som, veresgyűrű, kutyabenge stb. cserjék hasznosítását teszi lehetővé."

56 Gömöri vándorárusokról közölték már, hogy a Balog-völgy lakói (Alsó- és Felsőbalog) faáruikat messzi földre elvitték és az Alföldön házalva, vásározva értékesítették. „A pásztorbotnak való barkóca vagy somfa husángot már a tövén kigancsolták, azaz legallyazták, bevagdosták, de csak egy-két év múlva vágták ki, amikor a vágások már beforradtak. Tűz fölött pállították, héjától megtisztították, majd fahamuval pirosították. Bunkós botot, ólmos botot, juhász kampót, görbebotot egyaránt készítettek. Alkalmas botnak való husángokért bebarangolták a környező erdőket."

57 Botgyűjtéssel más gömöri falvakban is foglalkoztak. Szalócról a hamusok nagy tételben szállítottak az Alföldre nemcsak fahamut, amit a környező falvakban gyűjtöttek össze és szekérszámra vittek megrendelőiknek, hanem somfabotokat is. Alföldi vásárlóik a somfabotokból a szélmalmok, szárazmalmok fogaskerekeihez szolgáló fogakat és cséphadarókat készítettek.

58 A Rozsnyó vidéki magyarság egyöntetűen Szilice község „iparának", fő specialitásának tartja a botozást. A szilicei botgyűjtők - saját vallomásuk szerint - egész Gömör megyét bebarangolták és mindenhonnan „ellopkodták a jó botokat". Eljártak botot gyűjteni más megyék erdőségeibe is. Egyik történetük arról szól, hogy az 1930-as években 10-12 szilicei férfi Homonna vidékére (Zemplén megye) járt el botot gyűjteni. Egyegy alkalommal heteket töltöttek Zemplénben és vasúti vagonokat töltöttek meg a tömérdek bottal, amit ott kivágtak. Megbízójuk egyenesen Csehországba irányította az egész rakományt. Szilice közelében Bink Ignác pelsőci fakereskedő vásárolta fel a botokat az 1920-as években. Akkoriban minden harmadik szilicei férfi foglalkozott botozással. Több botfajtát különböztettek meg: turista bot, hossza 120-140 cm; turista pálca, hossza 120 cm; botfej vagy félbot, 50 cm; kampós botfej, 30 cm; bige, 50 cm; páca 120-200 cm. Akkori53. Adatközlő: Illés István, szül. 1896. Péterfala. 54. Adatközlő: Megyesi József, szül. 1909. Fülekpilis. 55. Hegyi I., 1978.85. 56. Borovszky S., é. n. 242. 57. Paládi-KovácsA., 1966. 295. 58. Adatközlő: Ambrus (Csunyocska) András, szül. 1902. Szalóc. A fahamu értékesítéséhez: VigaGy., 1986. 588