A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - GUNDA Béla: Kulturális ökológiai megfigyelések a növénytermesztés kezdeteiről

fájás, fulladás, hurut ellen isszák (Halász, 1973.54., Halászné-Zelnik, 1981. 364-365.). Mindkettő uruságos dudó. A növények kultivációja felé való lépést jelzik, amikor Kalotaszegen az egyes erdei, mezei vad növények közül az egyiket, másikat „gyökerestől szedik ki - írja Péntek János és Szabó Attila - és otthon a házkörül elültetik. Ilyenkor már igyekeznek a legszebb példányokat kiválogatni, megkezdődik a háziasítás, a szelekció" (Péntek-Szabó, 1985.137.). Ide tartozik az is, amikor „differenciális kaszálással és átültetéssel is segítették a gólyaorr (Geránium pratense), nyúlárnyék (Asparagus officinalis), gyöngyvirág (Convallaria majális) vagy a baracklevelű csengettyűké (Campanulapersicifolia) és más csengettyű fajok fennmaradását, elszaporítását" (Péntek-Szabó, 1985. 144.). Megfigyeléseik szerint a vad flórából a következő növények kerültek be a kalotaszegi virágos kertekbe: kódusláb (Narcissus stellaris), a kíknefelejts (Myosotispalustris), a gyöngyvirág (Convallaria majális), a szappanvirág (Saponaria officinalis), az erdei ibolya (Anemone hepatica), a pünkösdi rózsa (Trollius europaeus), a Joó ibolyája (Viola joói) és még mások (Péntek-Szabó, 1985.138., Péntek-Szabó, 1976a, 27-28.). Megfigyelték Kalotaszegen, hogy egyes útmenti gyomokat megtűrnek a kiskertekben (Péntek-Szabó, 1985.205.), de már ez is a növény kulturális ökológiai környezetbe való helyezése. Nyilvánvalóan azért lett a gyöngyvirág újabb motívum az írásos hímzéseken, mert a kertbe való behozatallal közelebb került a kertápoló és hímző asszonyokhoz. Tanulságos a borostyán (Hedera helix) útja. A növény Kalotaszegen erdei alj növényként a fákra felkúszva gyakori. A természetből hazavitt dugványokból dísznövényként is ültetik, a falra futtatják. A román Bedecsen azért ültetik a fiú nevére, néha a kút oldalába, hogy a fiút a leányhoz vonzza, varázsolja (Péntek-Szabó, 1985.169,239.). Figyelmet érdemel a két jeles erdélyi kutatónak az a megfigyelése, hogy egyes Mentha speciesek gyomként tenyésznek a termesztett menták mellett (Péntek-Szabó, 1976. 23.). Nyilvánvaló, hogy idővel ezekből is termesztett kerti növény lehet. Az említett differenciális kaszálással a szlovákok is védik vadnövényeiket (Nasturtium sp. - vízi torma), amely a tavaszi gyengeség, szomjúság ellenszere. Vértisztító, emésztést elősegítő a hatása. A Felső-Garam vidékén a szénát kaszáló férfiak kikerülik, meghagyják, s ezzel biztosítják további fennmaradását (Márkus, 1979.115.). Szinte prehisztorikus módon, a paiute indiánok magszórásához hasonlóan terjesztik a gyimesi csángók a takarmány baltacímet (Onobrychis viciaefolia): a kaszálón az érett magvakat kidörzsölik és széthintik (Rab-Tankó F.-Tankó M., 1981. 24.). A háromszéki Árapatakon a kőszegfűt vagy Margitszegfűt ültetik a kertekbe, a temetőbe (Péntek-Szabó, 1976. b. 213.). A Szilágyságban, Kalotaszegen az ostorménfát (Viburnum lantana) „szent fának" tartják, s messze vidékre elmennek érte, s a kertbe elültetik (Péntek-Szabó, 1976. a. 110., Péntek-Szabó, 1985. 302.). Gyakorlati jelentősége van a hortobágyi pásztorok somfa (Cornus mas) ültetésének. A kishortobágyi csárda környékén legeltető juhászok, gulyások megkérték a vándor bükki meszeseket, hogy hozzanak egyenes, gyökeres fiatal somfát. A meszesek a somfa földes gyökereit vizes zsákdarabbal vették körül. A pásztorok az ilyen somfáért gomolyát adtak, s megfelelő helyen elültették, s botnak valót neveltek belőle. A fa birtokbavételének, „nevelésének" másik példája, amikor a kiszemelt barkócafát „kigörcsölte" a palóc pásztor, s hagyta, hogy a kigörcsölés, a gáncsolás kiforrjon. A fát szemmel tartotta, s ha már megfelelő vastagságot elért, botnak kivágta. Néprajzi irodalmunkban több leírását is megtaláljuk az ilyen botszerzésnek, ül. fanevelésnek (1. pl. Paládi-Kovács, 1965. 101., Madarassy, 1934. 118.). A népi orvoslás kutatói, a botanikusok már többször írtak a tályoggyökér, a hunyor (Helleborus sp.) gyógyító hatásáról. Veszelszki Antal botanikai munkájában 1798-ban olvassuk, hogy Hont megyében a nagymarosi határban sokat látott ilyen növényt. „Azt mondják az ottani lakosok, hogy 471