A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - NÉMETH Györgyi: Kosuth Lajos és kora kiemelkedő történelmi személyiségei az angolszász történetírás legújabb munkáiban

szemléletesebb lesz, ha nemcsak önmagában szemléljük, hanem a mai magyar marxista történetírásban kialakult képpel is összehasonlítjuk. A két kép hasonlóságai és különbségei tanulságokkal szolgálhatnak számunkra. Az angolszász történetírás állításait a mai magyar marxista történetírásnak a tíz kötetre tervezett Magyarország története könyvsorozat már megjelent köteteiben kifejtett állásfoglalásával vetettük össze. így elkerülhetővé vált, hogy egy esetleges egyéni véleményt általánosítsunk. Az angolszász történetírás a reformkorszak kérdéseit a kor két vezéregyéniségének - Kossuthnak és Széchenyinek - az előtérbe állításával tárgyalja. Jelentős különbség mutatkozik azonban az angolszász és a magyar történetírás között Széchenyi és Kossuth értékelésében. Az angol és az amerikai történetírók, s köztük a magyar történelmet rendkívül alaposan ismerő Macartney is, sokkal többre tartják Széchenyi politikai elgondolásait, mint Kossuth tevékenységét. Döntő szempontjuk, hogy Széchenyi fölismerte a birodalom fenntartásából Magyarországra háramló előnyöket, ezért lojális volt a dinasztiához, ellenezte az Ausztriával való szakítást. De nagyra értékelik elméleti munkásságát s mérsékletét is. Mivel Kossuth mindebben más álláspontot képviselt, az angolszász történetírás sok tekintetben kritizálja, nem egyszer Széchenyi érveit használva fel ellene. Noha elismerik Kossuth szerepét a reformok ügyének előrehaladásában, közben megjegyzik, hogy véleményük szerint szűk látókörű volt. Beszámolnak egyedülálló szónoki tehetségéről, ugyanakkor felhívják a figyelmet kuszának tartott gondolataira, érzelmi túlfűtöttségére, olykor még demagógnak is nevezik. A magyar történetírás viszont mint a polgári átalakulás arisztokratikus és demokratikus útjának képviselőit állítja szembe, azaz inkább mutatja be Széchenyit és Kossuthot.

77 A magyar történetírás úgy látja, hogy Széchenyi a nagybirtokra alapozott, főnemesi vezetésű polgári átalakulást tűzve ki célul szinte nem is foglalkozott a nem birtokos rétegek problémáival, s a célja megvalósításához szükséges politikai stabilitás igénye juttatta el az Ausztria iránti nem egyértelműen pozitív lojalitáshoz.

78 Ezzel szemben Kossuth minden eddiginél szélesebb társadalmi bázison átfogó programot fogalmazott meg a polgári átalakulás érdekében, központi helyre téve az örökváltság ügyét.

79 Újságírói működésével pedig rendkívülien megnövelte egyes, korábban teljesen tájékozatlan társadalmi rétegek politikai érdeklődését.

80 Lényeges eltérést tapasztalunk az angolszász és a magyar történetírás között Kossuth és Széchenyi nemzetiségi politikájának értékelésében is. Az angol és az amerikai történetírók megbélyegzik Kossuth és a reformellenzék nemzetiségi politikáját, mert rendkívül erőszakosnak és magyarosításra törekvőnek tartják, s Széchenyi türelmes módszerei mellé állnak. A magyar történetírás azonban feltárva a kossuthi politika eredetét - a polgári szabadságjogokba vetett hit, külpolitikai tapasztalatlanság s mindenekelőtt a magyar függetlenségért folytatott következetes küzdelem - tárgyilagosan értékeli, s azt vallja, hogy Széchenyi toleranciája éppen nem haladóbb, mint Kossuthé, mivel következetlenebb politikai felfogásából ered.

81 Éles különbség figyelhető meg az angolszász és a magyar történetírás között abban is, ahogy Kossuthnak a forradalomban és a szabadságharc során játszott szerepét értékelik. Az angolszász történetírók - Macartney, Kann, Hitchins és Crankshaw - mindnyájan erőteljesen kritizálják Kossuth működését, bár más-más hibát olvasnak a fejére. Miközben elismerik, hogy Kossuth „karizmatikus" vezetői képességekkel, páratlan 77. Magyarország története V. k. 1983. 879. 78. Uo. 874-875,881. 79. Uo., 764, 877. 80. Uo. 871. 81. Uo. 978-979, 983. 360