A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - NÉMETH Györgyi: Kosuth Lajos és kora kiemelkedő történelmi személyiségei az angolszász történetírás legújabb munkáiban

tökéltségét, hogy szörnyű megtorlást mérjen ki a forradalom miatt, bár semmi esetre sem bizonyos, hogy egy diplomatikusabb cselekedet Görgey részéről ezt elkerülhetővé tette volna."

64 Ellentétes pólusokat mutat viszont az a kép, amelyet egyes nemzetiségi politikusokról - Gajról, Stúrról, Jellacicról, Bárnu|iuról és §agunáról - formált az angol-amerikai történetírás. Macartney meglehetős ellenszenvvel nyilatkozik a Magyarországon kibontakozó nemzeti mozgalmakról. A változásokat Horvátországban egy ember, Ljudevit Gaj nevéhez köti. De Macartney úgy látja, Ljudevit Gaj érdemei csak abban állnak, hogy híveket és patrónusokat szerzett, mert a nemzeti érzés nélküle is ébredezett, mivel ő „gyenge gondolkodó és rossz író" volt.

65 Macartney elismeri a kibontakozó horvát nacionalizmus „modern és totális" s a megelőző időszaktól teljesen eltérő jellegét, ám hozzáteszi, hogy ez valójában „az ultra-soviniszta öndicsőítés orgiája ... és legfőképpen csaknem hisztérikusan anti-magyar volt."

66 „. . . a gyűlöletnek azok a himnuszai a magyarok ellen, melyekkel Gaj megtöltötte a cikkeit, felülmúltak hevességben mindent, ami a másik oldalról származott."

67 Az 1840-es évek szlovák politikusát, Stúrt pedig „ingatag és következetlen" figurának nevezi, „aki sok elméletnek volt a híve egymást követően, sőt párhuzamosan is."

68 Macartney ír a szerb Rajaöic politikai moráljáról is, melyet szintén rossz színben tüntet fel.

69 Macartney éles, bíráló megjegyzései finomodnak az évek során, de alapvetően nem változik a véleménye a Magyarország számára „különleges balszerencsédként emlegetett Jellacicróf

0

, aki „nem nevezhető politikusnak" s „nagyon gyenge katona",

71 de legalábbis „fanatikus horvát nacionalista 'illír' szimpátiával."

72 Crankshaw véleménye sem éppen hízelgő Jellacic hadseregéről. Jellacic vezetésével „vad és barbár horda" támadt Magyarországra- írja.

73 Kann ellenben valótlanul nemes színben tünteti fel Jellacic indítékait. „A magyarok és a szerbek között folyó küzdelem elkeserítette a horvát főparancsnokot, s közelinek látszott a polgárháború"

74 - olvashatjuk művében. Hitchins kizárólag a román nemzeti mozgalomra koncentrál, s Macartney felfogásával ellentétesen, szinte idealizált képet fest vezetőiről. Leírásában „Bárnujiunak nem volt párja mint a nép hősének . . . s mint a nemzeti mozgalom lelke Bárnufiu szerepe hasonló volt Giuseppe Mazziniéhoz Itáliában. §aguna pedig, hogy folytassuk az összehasonlítást, olyan volt mint Cavour; mindkét ember kitüntette magát saját nemzeti mozgalmában mint szervező és diplomata, akiket kevéssé ingatott meg a pillanat lelkesültsége."

75 „Mindketten hitték, hogy a törvény tisztelete a siker legnagyobb garanciája céljaik eléréséhez."

76 Tanulmányunk első részében megpróbáltuk bemutatni azt a képet, amely a magyar polgári átalakulásban jelentős szerepet játszó történelmi személyiségekről az 1961— 1981-es évek angol és amerikai történetírásában kialakult. Úgy gondoljuk, e kép sokkal 64. Kann, R. A. 1974. 315. 65. Macartney, C. A. 1969. 252-253. 66. Uo. 253. 67. Macartney, C. A. 1978. 62. 68. Macartney, C. A. 1969. 225. 69. Uo.415. 70. Macartney, C. A. 1962. 159. 71. Macartney, C. A. 1969. 383-384. 72. Macartney, C. A. 1978. 106. 73. Crankshaw, E. 1963. 43-44. 74. Kann, R. A. 191 A. 304-305. 75. Hitchins, K. 1977. 51-52. 76. Hitchins, K. 1969.221. 359