A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - NÉMETH Györgyi: Kosuth Lajos és kora kiemelkedő történelmi személyiségei az angolszász történetírás legújabb munkáiban

inspirálta . . ."

41-írja. Még inkább bírálja a szabadságharc bukásában játszott szerepe miatt, nyíltan kétségbevonva Kossuth államférfiúi képességeit. Szerinte nyilvánvaló volt, hogy az ellenforradalom felfelé ívelő szakaszában a monarchikus Európa nem fogja tűrni, hogy a Habsburg-birodalom a forradalom miatt darabjaira hulljon szét. Mivel Kossuth ezt nem látta, s nem vonta le belőle a megfelelő következtetéseket, hiába volt „nagy szónok és újságíró, nagyszerű elképzelésekkel és karizmatikus vezetői tulajdonságokkal rendelkező ember . . . hiányoztak belőle azok a képességek, melyeket a kritikus idők egy államférfitól megkívánnak." Ha ugyanis meglettek volna benne e képességek, akkor már „1848 őszén elmozdította volna magát a színről" - írja, hogy „esélyt adjon az új vezetésnek a kompromisszumra". így azonban „az orosz intervenció megpecsételte a magyar forradalom sorsát és tágabb értelemben Magyarországét is" fejezi be gondolatmenetét Kann.

42 Hitchins Kossuth-képét meghatározzák a forradalom magyar vezetőinek nacionalista politikáját elítélő nézetei. Mivel azt vallja, hogy „Kossuth Lajos e politika vezető exponense" volt,

43 „a domináns hang a nemzetiségi kérdésben"

44

, egész értékelése elmarasztaló. Hitchins a magyarokkal szemben elfogult R. W. Seton-Watson szavaira hivatkozva alaptételként állítja: „Az, hogy ő (Kossuth - N. Gy.) és kollégáinak nagy része figyelmen kívül hagyta a szlávok és a románok nemzeti törekvéseit, okozta . . . 1848 központi tragédiáját."

45 Legfőbb érve Kossuth ellen, melyet mindkét munkájában hasonlóképpen fogalmaz meg az, hogy Kossuth „makacsul visszautasította álláspontjának módosítását"

46

, „csökönyösen visszautasította a kompromisszumot Magyarország politikai egységének kérdésében."

47 Hitchins az 1849. júliusi nemzetiségi határozatot is előző szempontjai szerint értékeli. Iancu válaszából azt a következtetést vonja le, hogy „jelzi, mit eredményezhettek volna a tárgyalások, ha Kossuth hamarabb hajlik az engedményekre."

48 Egyedül Macartney foglalkozik műveiben Kossuth emigrációs tevékenységével. Kossuthról alkotott képe azonban nem válik a korábbinál pozitívabbá. Az emigráció sajnálatos megosztottságának kialakulásában Macartney csak Kossuth felelősségére céloz. „. . .az emigráció meggyöngült vezetői miatt, mivel közülük sokan úgy gondolták, hogy Kossuth hajlamos túl sok mindent magának tulajdonítani."

49 Ugyanakkor elismeri, hogy az emigrációs évek kezdetén Kossuth „ámító (!) személyisége és nagyszerű ékesszólása" által keltett rokonszenv „fontos tényezője lett a kor nemzetközi atmoszférájának."

50 Nem csekély iróniával nyilatkozik Macartney Kossuth és III. Napóleon tárgyalásairól. Leírásában „a rettenthetetlen száműzött" „elképesztő ajánlatot" tett, amikor „derűsen" biztosította Napóleont Anglia be nem avatkozásáról az olasz-osztrák háborúba, s „máris' utasítást' küldött Magyarországra, hogy lázadjanak fel, ha ő megadja a jelt, (de ne korábban)."

51 Mivel Anglia valóban nem avatkozott be, Macartney hozzáteszi az előzőekhez: „lehetetlen visszatartani meglepett csodálkozásunkat emiatt az eredmény miatt."

52 Nem ítéli meg egyértelműen Macartney Kossuth Dunai Konföderá41. Uo. 304. 42. Uo. 314-315. 43. Hitchins, K. 1977. 40. 44. Hitchins, K. 1969. 183. 45. Uo. 183. 46. Uo.271 47. Hitchins, K. 1977. 76. 48. Hitchins, K. 1969. 273. 49. Macartney, C. A. 1969. 487. 50. Uo.472. 51. Uo.493. 52. Uo.494. 357