A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

IKVAI Nándor: A megyei múzeumok negyedszázada (1962-1987)

- a tudományos eredményeket közreadó, minden megyében kiadott múzeumi évkönyveket, periodikákat; - a felsorolt sokirányú tennivaló eredményeként, azt visszaigazoló (2,5-ről 15 millióra nőtt) látogatottságot; - megyénként, egy-egy országos múzeum hatékonyságával felérő, tudományos kutatóbázist (munkamegosztást a főváros és a „vidék" között) eredményezett ez az elmúlt negyedszázad. A felsorolás nem teljes, de ugyanígy csak jelzésképpen lássuk, mi az ami elmaradhatott volna, ami nélkül az előbbiek teljesebbek lettek volna: - az állandóan gondot okozó, túlfeszített, tudományosan elő nem készíthető kiállításdömping; - a nemkívánatos és ellenőrizhetetlen, silány szakmai színvonalú, sokszor presztízsérdekeket képviselő kiállítóhelyek, falumúzeumok létrejötte; - a gazdasági felügyelet idegenkedése és értetlenkedése, a szakmai kiadások területén; - szakmailag nem egyeztetett és nem indokolható (csak színvonal alatt teljesíthető) „rendelések"; - a személyzeti munka szubjektivitásai, a vezetői és alkalmazotti posztok betöltésénél; - az egyenlőtlen (adottságok vagy szubjektív megítélésektől irányított) ellátás; - túlzott bürokratizálódás, vezetői leterhelés; - formális követelmények (pl. együttműködés mindig, mindenhol, mindenkivel stb., nemkívánatos és nem szakmai feladatok erőltetése, áthárítása); - a megyék közti, továbbá a gyűjtemények és az ellátás közötti egyenetlenségek, ellentmondások. Mindezek után a megyei múzeumok jövőjének vázolása felelősséggel és elfogadható hitellel nem végezhető el.

68 Nem csupán a befolyásoló tényezők, de a számtalan szubjektum kiszámíthatatlansága miatt sem. Elkerülhetetlen azonban néhány meg nem kerülhető tennivaló vázolása. Mindenképpen szükséges az idáig kialakult, a táblázatokból is kiolvasható nagyarányú egyenetlenség (megyék közt, megyék és az országos múzeumok közt) közelítése, majd megszüntetése az új évszázadig. A másik feladat, miután a magyar múlt tárgyi emlékanyagának zöme a megyék kezelésében van, az egységes nyilvántartási és visszakereső rendszer országos szintű kiépítése. Ez a mai ismereteink szerint lehetetlen e században. A gyűjteményőrző és feldolgozó (érdemi munkát végző) múzeumi hálózatnak, 1-2 középtávú (ötéves) terven belül meg kell szabadulnia a gyűjtemény nélküli, csak népművelő munkát végző kiállítóhelyek mindennapos fenntartói gondjától. Fontos, hogy az elkövetkezendőkben mindennemű múzeumi tevékenység, megnyilvánulás egyedüli mércéje a szakmai színvonal legyen. Alkalmassá kell tenni (akár e területre biztosított létszámokkal) a megyei szervezeteket, a megye összes múzeumi jellegű intézményére (kiállítóhelyek stb. magángyűjtemények) kiterjedő ellenőrző, felügyelő munkára. Ez alá az ellenőrző, felügyelő tevékenység alá vonandó a megye területén lévő összes muzeális intézmény, a fenntartóra való tekintet nélkül. A megyék nem csak lehetőséget, de tevékeny részt kell vállaljanak - mint hivatalosan is kutatóhellyé nyilvánított intézmények - az országos feladatokban való rendszeres munkálkodásban! Fel kell készülnie a múzeumoknak a közönség újszerű fogadására és kiszolgálására! Olyan kiállításokat (múzeumi komplexumokat) kell majd létrehozniuk, ahol programszerű (nem csupán passzív) művelődés végezhető, a testi kényelem figye68. A témához ld. Ikvai N., 1981. 21-31.; és a KMI „Figyelő" 1975/1. számát. 33