A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - SÁNDORFI György: A történeti Borsod vármegye középkori helyneveinek vizsgálata

A TÖRTÉNETI BORSOD VÁRMEGYE KÖZÉPKORI HELYNEVEINEK VIZSGÁLATA SÁNDORFI GYÖRGY A számítógépek forradalmasították a kutatómunkát. Kezdetben a műszaki és termé­szettudományok területén alkalmazták őket, majd a közgazdaságtanban, s napjainkban talán nincs olyan ága a kutatásnak, ahol ne használnák eredményesen a számítógép nyújtotta előnyöket. Jelen dolgozat példát szeretne mutatni arra, hogy a kis teljesítmé­nyű, viszonylag olcsó, házi számítógépekkel 1 is hasznosan lehet dolgozni, például a helynevek elemzésénél, ha a feldolgozandó adatmennyiséget úgy határozzuk meg, hogy az ne haladja meg a számítógép kapacitását. Elsőként a történeti Borsod vármegye helyneveit elemeztük. A több mint tíz éve folyó várkutató munkánk során, bejártuk a megye tájait, s így érzelmi kötődésünk diktálta számunkra azt, hogy az évekre tervezett munkát Borsod vármegyével kezdjük. Az adatbázis létrehozása Elsőként Györffy Gy. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza (I. Bp. 1966. 733-818. Borsod vármegye) című munkájából gyűjtöttük ki az ott előforduló helyneve­ket az oklevél évszámával együtt 2 kijegyezve, hogy a helység rendelkezett-e korai plébá­niával vagy monostorral, esetleg mindkettővel. Ezt a jegyzéket összevetve Csánki D. Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában (I. Bp. 1890.161-194. Borsod megye) című munkájával kibővítettük a hiányzó helynevekkel, majd ugyanezt tet­tük a Borsod megyei dika jegyzékben 3 található azon helynevekkel, amelyek sem Györffy Gy. munkájában, sem Csánki D. gyűjtésében nem találhatók. Az összetett helynevek kétszer, sőt egy esetben háromszor is szerepelnek azért, hogy az elemzésénél a gép külön-külön tudja őket feldolgozni. Pl. Nyékládháza Nyék(Ládháza) = törzsnév Lád(Háza) = vezérnév Háza(Nyéklád) = tulajdont kifejező név Vigyázzunk tehát, az ún. teljes listán szereplő 314 adat, nem 314 elemzett helységet, ha­nem 314 elemzett helynevet jelent. Az így összegyűjtött helyneveket Kiss L. Földrajzi nevek etimológiai szótára (Bp. 1978.) című munkájának segítségével etimologizáltuk, a helynévadás módja és a hely­névadás típusa szerint. 1. A feldolgozást egy Commodore 64 típusú számítógéppel végeztük. 2. Nem vettük figyelembe, hogy hamis vagy átírt oklevélről van szó, mivel azt feltételeztük, hogy hamisítás esetében is a legkevésbé valószínű, hogy a hely nevét hamisítják. 3. OL. Conscriptiones portarum. Borsod megye 1549. A Borsod megyei jegyzéket Maksai Ferenc gyűjtötte, felhasználásra Engel Pál adta át, amiért itt mondunk köszönetet. 283

Next

/
Thumbnails
Contents