A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - DÉTSHY Mihály: Rákóczi Zsigmond szerencsi vár- és templomépítkezésének dokumentumai

felett való kis kamarácska", a becslés alapján „azon házak mellett való tornyocskában, kiben az fürdő ház vagyon". Több leltár említ a leányasszonyok háza mellett mosó há­zat, amely talán azonos volt a fürdő házzal vagy az efölötti kamrácskával. 24 A következő két tétel a földszint két helyiségének, a - talán a nagy palota alatti ­nagy boltnak és a kevésbé azonosítható pincének a boltozatát veszi számba. A „kívül való nagy konyha" egyértelműen a külső vár nyugati fala melletti, kibő­vítve ma is álló épület, amely a konyhán kívül a leltárak szerint is még egy nagyobb he­lyiséget foglalt magában. 25 Az épületnek az eddigiekből kirajzolódó képét érdekesen egészíti ki a különféle iparosmunkáknak a magyar és a német becslésben egyaránt egyetlen tételbe foglalt fel­sorolása. A német szövegezés némileg részletezőbb. így a fa ajtószárnyaknál a „pléhe­ket", azaz rászegező zárakat és pántokat is megemlíti. A magyar „padimontom" a né­met „pflasster mit Ziegelln" megnevezés alapján téglapadozat, a „padlás" a „getaffelte boden" megfelelőjeként deszkapadló, a „menezet" a „boden, tramen, bretter" szavak szerint gerendás deszkamennyezet. A rézcsatornát felsorolva a német szövegben hoz­záfűzik: „vmb vnd vmb", azaz nyilván az udvari ereszeken körös-körül húzódott. A ma­gyar nyelvű becslésben szűkszavúan csak „folyosó, grádics" áll, a németben „két lépcső, egy csiga(lépcső), egy folyosó egészen körül". A német összesítő jegyzék szintén felso­rolja a két lépcsőt, a csigát, de ezen kívül még „hat kőpillért, amelyen a folyosó áll". A későbbi leltárak alapján ez a folyosó, „öreg folyosó" a keleti szobasor előtt húzódott, és mellvédjét az 1699. évi leltár szerint már lebontva tárolt „harmincz folyosóra való or­sók", korlátbábok alkothatták. Az udvarban a kapualjból kilépve jobbról vezetett fel a folyosó déli végére a tetővel fedett egyik lépcső, míg a kapualjtól balra a másik a déli szárny emeletére. 26 A csigalépcső a kaputorony udvar felőli sarkánál az emeleten ma is látható. Az 1648. évi leltár szerint „a Toroniba felmenőre vagion kerengeő keő gradi­czy", az 1650. éviben „a Toronyra járó kerengő". 27 A becslések megemlítik a kő ajtó- és ablakkeretezéseket, az üvegablakokat és vas­rostélyokat, a bútorzatból a padszékeket, fogasokat, a német becslés a - bizonyára falba süllyesztett - almáriumokat is, továbbá a cserépkályhákat, „kemencéket". Egyetlen tételben értékelik a várkastély és nyilván a konyhaépület tetőzeteit min­den alkotó elemük: a zsindelyezés, lécek, gerendák és szögek megnevezésével és a mun­kadíj beszámításával. A német becslés még zsindely-, léc- és szarufaszögeket is megkü­lönböztet, és folyókákat (Rinnen), talán fából ácsolt vízköpőket is említ. A becslések külön tételekben értékelik a falu templomának, a szentegyháznak kő­műves, kőfaragó és ácsmunkáit. A kőművesmunkák tétele a falak, a torony, a támpillérek, „kőlábak" és a boltoza­tok ölszámát foglalja össze. Az összefoglaló jegyzék a támpilléreket a kőfaragó mun­kákhoz sorolja, talán sarok- és fedköveik miatt, számszerint tizennégyet. A becslések­24. A kamarácskát az 1635. évi leltár (MOL. U. et C. 41/44.) sorolja fel, a mosóházat az 1638. és az 1650. évi leltár. 25. 1638. évi leltár (MOL. Kam. lvt. Rákóczi-cs. lvt. Inventáriumok N. 304.): „Egy eöregh keö­zeös keő konyha. Eött kemény raita No 1. Az Feyer házban ahol Uduar birak szoktak Lakni"; 1650 (NRA. 786/20.): „Konyha . . . Ezen konyhából az Fenyő Házra nyilik egy Ajtó". Dr. Valter Ilona régészeti kutatása szerint a kéthelyiséges konyhaépületet a külső várfalhoz utólag toldották. Miután a várfal a becslésben nem szerepel, ez valóban korábbi erődítésből maradt fenn. 26. 1617. évi leltár (U. et. C. 22/21.): „az öregh folioso . . ."; 1635.: „Palota élőt való Folyosó"; 1648. (U. et. C. 41/45.): „Ebédlő Palota élőt ualo folioso . . . Feliaro keő gradiczia az Udvar­ról födelevei edgiüt io, az oldala dezkazatlan"; 1699.: „A belső kapu job keznel való gara­dics . . .", a baloldali lépcsőről lásd 22. j. 27. Jelzeteket lásd előző jegyzetben. 238 •

Next

/
Thumbnails
Contents