A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

IKVAI Nándor: A megyei múzeumok negyedszázada (1962-1987)

az eddig sok esetben elhanyagolt, kedvezőtlen körülmények között működő gyűjtemények, falumúzeumok is országos szintre emelkedjenek."

14 De ugyanitt mindjárt az első gondokra utaló figyelmeztető szavak következnek: „A vidéki múzeumoknak a megyei tanácsok közvetlen felügyelete alá helyezése természetesen nem jelenti azt, hogy a múzeumok a jövőben kizárólag a helyi szükségletek kielégítését tartják fő feladatuknak. Súlyos hiba lenne, ha az elsősorban múzeumokban művelt tudományok: a régészet, a néprajz, a művészettörténet stb. országos egységét, fejlődésének egyetemes koncepcióját feladnánk."

15 Ezek a gondok - a szaktudományok szétaprózódása, a provincializálódás - sajnos máig kísérik a megyei múzeumok munkáját. A Magyar Nemzeti Múzeum - az ásatási engedélyekkel és a kötelező szintű dokumentációval - úgy-ahogy kézben tartja a régész szakmát.

16 A Néprajzi Múzeum - sajnos csak a hatvanas években - lendületes és hatékony szakfelügyeletet alakított ki és a szakmát szabályozó „számonkérést" valósított meg. Elkészítette az országos műhelykatasztert, előkészületeket tett az ország műtárgyállományának témánkénti összegzésére és ily módon a tárgygyűjtés ésszerű koordinálására. Ajánló jegyzéket készített a kevéssé gyűjtött és intenzívebb munkát kívánó területek számbavételével.

17 Mindez a múlté. A Néprajzi Múzeum évek óta alig működteti szakfelügyeletét, ily módon nemhogy összefogni, de hatni sem képes a megyei néprajzi kutatásokra. A művészeti múzeumoknak (az iparművészetet kivéve, bár az is szerényen) még sok dolga nem akadt. A természettudományi kutatás is a rendcsináláshoz fogott. A táblázatok mutatják, hogy a korábbi korszerűtlen gyűjtések átvizsgálása következtében a gyűjteményállomány jelentősen csökkent (Baranya, Csongrád, de főleg Nógrád megyékben; IV. tábla). Mindezeken felüli gondot jelentett a történeti kutatás, amelynek teljes megújítása volt a program. A végrehajtást nem a Magyar Nemzeti Múzeum, hanem a Munkásmozgalmi (korábban Újkortörténeti) Múzeum karolta fel. Ugyancsak a táblázatokból kiolvashatóan, a megyei kezelés keretén belül bontakozott ki, majd valósult meg a történeti (elsősorban újkortörténeti) kutatások új rendje. Eleinte lassan, majd jelentős számban kerülnek a megyék múzeumaiba az „újkorosok". Szoros együttműködés alakul ki közöttük és a néprajzosok között. Ily módon válik központi témává az „életmódkutatás". Az egyetemi oktatás nem készült fel erre a múzeumi igényre, ezért „házi képzéssel" vált muzeológussá a történészgárda.

18 Nagyszámú összejövetel, kiállítás és tapasztalatcsere igyekezett segíteni a történészmunkát. Ekkor bontakozott ki széles körben a helytörténeti és honismereti mozgalom, amely a helyi tanácsok és a népfrontmozgalom kedvenc területe lett, ahol úttörőket, diákokat mozgósítottak „kutatómunkára". A történészek az évente jelölt jubileumokat ünnepelték - rendszerint központi eredetű fotókkal és másolatokkal készített - tablós kiállításokkal. A mozgalom jócskán megcsapolta a történészek erejét, idejét és csak lassan talál magára a szakterület. A negyed évszázad számszerű adatai magasak ugyan, de szakmailag bizony hagynak kívánnivalót maguk után. Mindezek ellenére megalapozódott a szakember-vezette történeti munka és új lendületet hozott a múzeumokba az „újkorosok" megjelenése.

19 14. A magyar múzeumok . . . 1963. 2-3. 15. A magyar múzeumok . . . 1963. 2-3. 16. KorekJ.-KoczturÉ., 1965.6-12. 17. Akik még emlékeznek a Szombathelyen és Szolnokon lezajlott, többnapos - Szolnoky Lajos vezette - összejövetelre, felidézhetik a „számonkérés" részleteit. Ld. Szolnoky L., 1963. 2428. 18. Csató T.-Györffy S., 1963. 31-32.; Gerelyes E., 1963.1-11. 19. A bejárt és a követendő utat bemutatja Szikossy F. 1984. 75-80.; Vö. Román M. 1983. 18