A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - SELMECZI László: A kunok nomadizmusának kérdéséhez

nok temetkezése már a XIII. század közepén erőteljesen átalakulóban volt, jellegében közelebb állt a letelepült népek temetkezéséhez mint a korábbi kun kurgánokhoz és kurgántemetőkhöz. Ma már az sem kétséges, hogy a szállástemetők legkorábbi rétege a XIII. századra datálható.^ Tudvalevő, hogy a templom, melynek a temető mintegy járuléka, nem pusztán és nem elsősorban a temetkezési szokásokban játszik szerepet, hanem a település fontos alkotóeleme. Helyet ad az istentiszteletnek és védelmet nyújt az ellenséges támadókkal szemben.

54 Már Szabó István hangsúlyozta, hogy a „jászkun" terület a XIV-XV. századokban . . . templomokat mutatott a szállás nevet viselő településeken."

55 A kun szállások vonatkozásában Méri István hívta fel a figyelmet arra a problémára, hogy a XIV. századi templomokra vonatkozó adatok alapján nem dönthető el egyértelműen, „hogy a kunok számára épített, vagy már korábban is álló templomról van-e szó".

56 A magyarországi kun szállástemetők és a velük kapcsolatban levő (a területükön felépült) templomok viszonyát, kronológiai helyzetét vizsgálva a kun szállástemetőknek két típusát különböztethetjük meg: a) a kun csoportok (nemzetségek) már meglevő, a tatárjárás előtt épült templomok köré kezdenek temetkezni;

57 b) a szállástemetőt puszta kurgánon nyitják meg és a temető területén utólag, általában a XV. század folyamán építik fel a templomot.

58 Következésképpen a betelepülő kunok egy része már a XIII. száz ad folyamán használatba vette a kurgánokra épült, félbe hagyott Árpád-kori templom körüli temetők területét, s minden bizonnyal azért, mert mind a kurgán, mind a templom halottkultusszal való összefüggése ismert volt számára.^ A településásatások arra is lehetőséget nyújtanak, hogy adatokat szerezzünk a kunok „végtelen baromcsordáiról", pontosabban az általuk tenyésztett állatok arányáról. Ezeket az adatokat azonban fenntartásokkal kell kezelnünk, legfeljebb tájékoztató jellegűnek lehet tartanunk, ugyanis a települések fennállásának összidejére jellemzőek, s nem tükrözik, nem tükrözhetik az állatállományban, a tenyésztett állatok fajtáiban (ti. mikortól mit tenyésztenek) végbement változásokat. A nagykunsági Móric falu állattartásáról annyit lehetett megállapítani, hogy a „legnagyobb számú a szarvasmarhacsont volt, ezután a juh és a juh vagy kecskecsont együttes száma következik, majd a disznó- és lócsontoké. Akad szép számmal kutya, tyúk, juh és egyéb (házi, vagy vad) szárnyascsont is."

60 A középkori Szentkirály (ma Lászlófalva) ásatásakor előkerült zoológiai leletek szintén fejlett állattartásra utalnak. Bár a csontmaradványokat feldolgozó kutató eddig nem tájékoztatott a különböző állatcsontok arányáról, de a Móricon előkerült állatcsontanyag tükrében feltehetően a valós arányokat tükrözi felsorolása. „Megtalálhatók a szarvasmarha, a juh, a kecske, a sertés, aló, a szamár, a kutya, a macska, a baromfiak közül a tyúk és a lúd csontjai és e két házimadár tojásainak maradványai is."

61 Szentkirály falu életében szerepet játszott a vadászat és a halászat is, „alkalmanként vadnyúl, őz és szarvas húsát is ették, . . . tömérdek halcsont és pikkely - zömében ponty, csuka és harcsa, valamint keszegfélék maradványa - került elő".

62 53. SelmecziL., 1986. 131-133. 54. Szabói, 1969.184-197. 55. Szabói, 1969.188. 56. Méri!., 1954.139. 57. Horváth F., 1976-77. 118. Móra F., 1906. 19-20. Szabó K., 1938. 130-135. 58. Méril, 1954. 142. SelmecziL., 1973. 112. Szabó K., 1938. 130-135. 59. SelmecziL., 1982. 105-106. 60. Méri/.,1954.147. 61. KassaiM. K.-Takácsl, 1985. 853. 62. KassaiM. K.-Takácsl, 1985. 854. 182