A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - KOVÁCS László: A magyar honfoglalás kori pénzleletek keltező értékéről

obolus helyzetében: a szájban, a marokban vagy egyebütt. Ez a részben a bizánci érmék használatával, részben a mindhárom tárgyalt pénzfajta halotti obolus példányaival összefüggésbe hozható viseleti mód régészetileg elég jól keltezhető. Tizenhét sírt a bennük talált különféle s-végű karikák, tizenkettőt pedig más ékszerek - a lefelé szélesedő spirálcsüngős karikák, pödrött végű karikák, karikagyűrűk, nyakperecek, félhold alakú csüngő, ereklyetartó kereszt - alapján a 10. század 2. felénél korábbi időből nem származtathatunk, de ilyen keltezésnek nem mond ellent a maradék tizenkilenc temetkezésnek csak a temetője jellege nyomán sejthető kora sem. 4. Összefoglalásul mindebből néhány következtetés levonható: a) Csak első megközelítésre szabad az arab, bizánci és nyugat-európai érmés sírok földbe temetésének felhagyását az s-végű varkocskarikák elfogadott 960/70-es megjelenési ideje elé tenni. Valószínűbb, hogy a köznép körében jelentkező viseleti változás az említett pénzeket díszként használók nem köznépi rétegeit csak megkésve érintette. b) Az említett pénzeket tartalmazó sírok megásásának kora minden bizonnyal több évtizednyire belenyúlik a 10. század 2. felébe úgy, hogy az érmesorozatokkal díszített ruha, ill. lószerszám alkalmazásának szokása mellett, a 10. század 1. felében már kialakuló, egy-egy érme nyakbaakasztásának szokása erősödik meg, majd legkésőbb a század utolsó negyedére kizárólagossá is válik. Ez a jelenség az arab és nyugat-európai pénzek utánpótlási lehetőségeinek megszűnésével, ill. a bizánciaké beszűkülésével magyarázható. Észrevehető a változás abban is, hogy a pénzes temetkezésekben a fegyveres férfiak 10. század első felében megfigyelt túlsúlyát a század 2. felére a fegyvertelen férfiak, a nők és gyermekek arányának növekedése váltja fel. c) A földfelszínről gyűjthető római érmécskék segítségével a köznép az egy-egy érme nyakba akasztásának uralkodóvá váló szokását kezdi utánozni, s ez a szokás olyan hosszú életű volt, hogy az ugyancsak átfúrva előkerült magyar érmék tanúsága szerint megélte a 12. század elejét is. Időközben ismét átformálódott a szokást gyakorlók tábora, s míg a római érmés sírokból a fegyveres férfiak, az átfúrt magyar érmésekből már a férfiak is hiányoznak, s a hagyomány egyre csökkenő mértékben él tovább a nők (156, 162), s egyre növekvő súllyal a gyermekek körében (150-155,157-159,163). d) Az a megfigyelés, hogy a korabeli pénzeket tartalmazó honfoglalás kori temetkezések a 10. század nagyját kitöltik, megingatja Fettich N. azon véleményének a hitelét, hogy a korszak temetkezéseinek kiemelkedő ötvösművészettel létrehozott tárgyai még a honfoglalást megelőző szállásterületen készültek. A jelenség Dienes I. magyarázata szerint értelmezhető: a honfoglalást követő idők nemesfémszerzési lehetőségeinek bősége váltotta ki a korszak ötvösművészetének felvirágzását.

27 e) A régészettől elvárható részletes honfoglalás kori belső időrendet csak a pénzes sírok anyagának alapján nem lehet felállítani. Ezt a feladatot a pénzes temetkezések kiemelt fontosságú kezelésén kívül, csak a náluk többszörös mennyiségű, de érmét nem tartalmazó hiteles sírlelet tárgyainak együttes előfordulási körülményeit vizsgálva lehet majd megoldani. Hogy egy ilyan vizsgálat viszont, átlépje a - kényszerből - általam is alkalmazott, a pénzek kísérőleleteinek nevével megelégedő kereteket, ahhoz e tárgyak fejlődésének egyenkénti tipológiai, elterjedési stb. felmérése, sőt még ezt megelőzően közreadása szükséges. Talán nem túlzás ezt a munkát a magyar honfoglalás kori régészet legfontosabb feladatának tekinteni. 5. A pénzes 10. századi sírok értékelésénél különösen akkor ajánlatos az óvatosság, ha eredményeként magától értetődőnek tűnő felismerés jelentkezik. A közelmúltban M. Schulze egy fontos tanulmány függelékében összegyűjtötte a Kárpát-medence 27. FettichN., 1969.110-112.;DienesL, 1969.118-120.;BálintCs., 1976.234-235. 168