A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - KOVÁCS László: A magyar honfoglalás kori pénzleletek keltező értékéről

többiek közül öt és négy (79-83, ül. 87-90), s a legkésőbbről számítható korú temetkezések már kivétel nélkül közöttük szerepelnek (91-95). Talán az sem véletlen, hanem a viseleti szokás egyre inkább köznépi környezetben megfigyelhető változásának a jele, hogy a 948 után keltezhető sírokban, amelyekben egy kivételével (91) már csak bizánci, ül. cseh érmék szerepelnek, az érmesorozatok felhasználásának csak egyszer (84) maradt nyoma. Az arab és nyugat-európai veretek utánpótlása ugyanis megszűnt a 10. század 2. felére, s az említett temetkezésekben már csak nyakba akasztott, vagy halotti obolusként eltemetett pénzeket találtak (a 84 még közöletlen). A fegyvertelen férfiak fegyvergyanús sírjait leszámítva, a szóban forgó csoport egynél több érmét tartalmazó síregyütteseit a pénzeik megszerzési idejére vonatkozó mechanikus besorolási módszer szerint az alábbi módon rendezhetjük: 913-943: 33, 919-936: 47, 923-936: 53, 926-931: 63, 65, 68, 936-955:

25 75, 945-950: 80-83. Az eltemetés korára a pénzek több támpontot nem nyújtanak, ennek megállapítására ismét csak a megszokott régészeti módszerekkel tehetünk kísérletet. A fegyvertelen férfiak temetkezéseiben a 10. század időszakán belül megbízhatóan keltezhető tárgy nem szerepel. A női és gyermeksírok némelyike azonban egy-egy korhatározónak tartott darabja alapján időrendi sorba szedhető. A szegecselt lemezgyűrű alapján a 10. század közepéig (65-66), a szélesedő végű lemezkarperec nyomán a század 60-70-es éveiig tartó időszakra (47), a fonott karperec (95), a szőlőfürtdíszes és gyöngykoszorús, ún. tokaji típusú függők és a karikagyűrűk (34), valamint a pödrött végű ezüst lemezkarperec és a négy szálból sodrott, spirál végű bronz huzalkarperec (17) segítségével a 10. század 2. felére, végére, a fonott, hegyesedő végű huzalgyűrű figyelembevételével (93) a 11. századra gondolhatunk, azaz 20-100 évvel későbbi időre, mint amelyet a terminus post quem az esetükben jelez. Figyelemre méltó, hogy hat temetkezésben leltek halotti obolusra (4,14,25,34,64,69), ráadásul négyben az átlyukasztott állapotából következően, korábbi ékszerkénti használat után került az érme ebbe a szerepbe (25, 34, 64, 69). Arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy a tárgyalt 95 temetkezésben mindössze kétszer bukkant fel s-végű karika. Először egy, a közöletlensége miatt, horizontálstratigráfiailag értékelhetetlen sírban találtak egy sima és három s-végű karikát, egy huzalgyűrűt, s egy 923. évi terminus post quemet kínáló zárópénzt (53).

26 Másodszor pedig egy 948 után keltezendő érméjű gyermeksírban (89) látott napvilágot egy s-végű karikapár egyéb leletek társaságában. Mindkét temetkezés a 960/70-es évektől kezdődő időszakból való a hagyományos korhatározás szerint. 3.3. Itt kell kiterjesztenem az értékelést az eddig figyelmen kívül hagyott, 57 római érmét tartalmazó 47 sírleletre. Mellőzésüknek az volt az oka, hogy ezek, az i. e. l.-i. u. 4. században veretett pénzek a 10. századi temetkezésekben még a terminus post quem megállapítására sem alkalmasak. Korukat csak a síregyüttesük tárgyai, vagy melléklet nélküli csontváz mellől származva, temetőjük kora döntheti el. Jelentkezésük lényegesen eltér a fentebb tárgyalt érmefajtákétól. Fegyveres férfi mellett egyet sem találtak, s a négy fegyvertelen férfi, tizenegy nő, huszonöt gyermek és hét meghatározatlan nemű egyén hagyatéka szinte kivétel nélkül köznépi temetőből maradt ránk; némelyikük olyan temetőből, amelynek más sírjaiban bizánci (Vukovár-90,141-142,149), ül. nyugat-európai veretet (Halimba - 9, 65-66,122-126, Rád - 18,117,135) is leltek. Csaknem kivétel nélkül átfúrtak, s többségüket - síronként rendszerint egy-egy példányban - a nyakba akasztva vagy gyöngysorba fűzve viselték, de gyakran kerültek elő halotti 25. Az augsburgi csatavesztés évét, mint a pénzszerzés lehetőségének megszűnését számítva. 26. Az adatokat az ásató M. Rejnolcová szívességének köszönöm, vö. Rejholcová, M.-Kolníková, E. 1985.; Dumas, F. 1981. 167