A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - SZIKORA András: Legeltetési rend Monokon a századelőn

borjához délben. Súlyos bonyodalmak származtak ebből ha nem a megszokott rend szerint történtek és zajlottak le a feladatok. Gyalogok csordája. Ez a megkülönböztető állapot — amint azt már említettem — még a jobbágykorból maradt meg egészen 1945-ig. Az ősök minden bizonnyal „gyalogjobbágyok" lehettek és a jobbágyság megszűnésével az elkülönülés továbbra is fennmaradt, csak a név módosul gyalogjobb ágy o k csordájáról a. gyalogok csordájára.. A gyalogok csordájának a legelőterülete a község délnyugati, nyugati oldalán elterülő Borjúvölgy és a hajdani Templomsor (ma Széchenyi utca) végén levő gyalogokgyepjé-nek nevezett füvestérség volt. A röviden csak Gyepnek nevezett legelőterületet a faluból kivezető műút, a Lete-erdő északi határa, a Bárány kő-dűlő, és a Templomsorosikertekalja határolta. Tovább menve a dombon fölfelé a Zsebrik-hegy és a Kálvária-hegy nyergén, az már a Borjúvölgy legelőnek számított. Itt húzódott a két legelőterület határa. A Borjúvölgy legelő területnek a határa a Zsebrik-hegy gazdaságilag akkor művelt dűlője, nyugat felé tartva a Zsebrik-nek nevezett szőlőföld, a Kőszög (kőszeg) dűlő, a Zsebrik-sarkantyú, a Monoki-patak bal partján levő Bíró-földje, a falu felé haladva a Reformátuspap-földje dűlő és a község nyugati része határolta. Itt-ott meredek hegyilegelőnek számított mindig, gyér de finom minőségű fűállománnyal. A falu nyugati oldalához közel található a tulajdonképpeni Borjúvölgy, egy nagyon mélyre mosott és hosszú árok (Bornyúvőgyiárok) aszó amely akácfával van benőve. Eredetileg a Borjúvölgy nevű legelőterület a Monoki-patak vonaláig vitt le a Zsebrik és a Kálvária-hegy nyergétől, de a 20-as évek elején az Ingvár-hegy felé vezető dűlőúttól a patak felé eső részt feltörték gőzekével és ez lett a Reformátuspap-földje nevű új dűlő. Amíg az Őr-hegyre kizárólag csak a gazdák teheneit lehetett kihajtani, ezzel szemben a Borjúvölgy legelőn a gazdák ökrei is legelhettek, főleg szombaton délután és vasárnap amikor nem jármolták őket. Ha borjak elérték az éves kort akkor már innen el kellett távolítani. A Borjúvölggyel összefüggő Gyalogok-gyepje legelőterületet úgy osztották el, hogy a gyalogok csordája a gyepre lett kihajtva és legelészve haladtak a Zsebrik-hegy és a Kálváriahegy nyergén át a Borjúvölgy legelő felé és délben a hajdani Csűr-soron hajtották be delelni a csordát az aszó és a temető vonalán levő legelőrészen. Itt nem legelhettek, csak átvonultak a Csűr-sor felé ahol végighaladva elérték a Rózsa-kút völgyet ahol a déli delelés zajlott le. Az ökörcsorda és az egyévesnél fiatalabb borjak pedig a Borjúvölgyön legelésztek és a Zsebrik-sarkantyúnál levő kráterszerű mélységben levő gémeskútnál deleltek. Ökörcsorda. Értelemszerű, hogy az ökörcsorda szintén csak a földdel rendelkező gazdák csordája volt. Régen a jobbágykor idején és ezt követően is a jobbágynak, a későbbi gazdának egy telke után nyolc legeltetési joga volt, amely azt jelentette, hogy ahány joggal rendelkezett annyi tehenet vagy ökröt hajthatott ki aközös legelőre. A házaszselléreknek, de még az utódaiknak is csak a ház után, csak egy „legeltetési jog"-uk volt. A Borjúvölgy-legelő kb. 100 kat. h. ma is ilyen területű közös legelő, amelyből amint azt már említettem 45 holdat a gazdák kaptak meg a századforduló táján az igás ökreik legeltetése céljából. Ezt hajdanán azzal indokolták, hogy: „a Borjúvölgy-legelő a faluhoz 20* 307