A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - TAGAI Imre: A vizualitás cézanne-i forradalma és az avantgarde

Régebben az individuum bizonyos társadalmilag motivált kapcsolatai voltak „szentek", misztériumok, melyekre nem lehetett rákérdezni, s melyeknek az egyén alá volt rendelve: ez manifesztálódott különböző formákban a vallásban. Ma ezek a kapcsolatok szélsőségesen mechanizáltak, „racionalizáltak," banálisak, s ugyanakkor a velük kapcsolatos szorongás az egyénben nem misztikus tényezők, hanem nagyon is evilági, racionálisan elemezhető lehetőségek fontolgatása miatt van. A „titok" az individuumba szorult, ez lett a misztikum, a misztérium központja, metafizikai gyújtópontja. Ez a társadalom elidegenült mechanizáltsága és az individuum transzcendens, misztikus lényege közötti polarizálódás fejeződik ki közvetlen, artikulálatlan formában a neoavantgarde különböző irányzataiban. Míg a régi avantgarde-ban a szubjektum és objektum egységének egy individuális, közvetlen élményén volt a hangsúly, addig a neoavantgarde esetében a szubjektummal vagy az objektummal való szélsőséges azonosulás kerül előtérbe, az eltűnés, a rejtőzés vágya az egyikben a másik egyidejű tagadásával (!). A szubjektummal való azonosulás, pontosabban az ennek „transzcendens lényegébe" való visszavonulás szélsőséges kísérlete a concept art, míg a másik póluson a pop-art, happening, minimai art, land art stb. van. Az más kérdés, hogy végső konzekvenciáikban konvergálnak, tehát abban, hogy az individualitás közölhetetlen, transzcendens lényegét a sokkhatás, a permanens s így gépiessé, monotonná vált innováció formájában „közlik". Itt már inkább fiziológiai, mint lelki hatásról van szó, idomításról, ahogy a reklám idomít. Jól érzékeltetik ennek az egésznek a fiziológiai jellegét az op-art bizonyos szélsőséges tendenciái, melyek az optika, a vizualitás törvényeinek megfelelő alkalmazásával akár fizikai rosszullétet is képesek előidézni (gondoljunk a különböző „szemrontó", sokkoló op-art kompozíciókra). Úgy fogalmazhatunk, hogy az objektum, mint valami úthenger egyszerűen szétlapítja a szubjektumot, ez eltűnik alatta, noha nem teljesen — íme, a kettő „azonosulása" valami ilyen formában van itt jelen. Mindezzel persze csak a legszélsőségesebb tendenciákra és következményekre utaltam, s korántsem szeretném sémaként alkalmazni gondolatmenetemet akár a neoavantgarde minden megnyilatkozási formájára, akár általában korunk vizuális kultúrájára. Itt pusztán csak problémákra, a felszínen levő s ható tendenciákra próbáltam felhívni a figyelmet. L'AVANT-GARDE ET LA RÉVOLUTION DE LA VISUALITÉ CHEZ CÉZANNE (Résumé) La visualité à sa propre langue, révèle autant d'une société, des tendances de développement d'une époque que les mouvements de la vie sociale qui sont en rapport étroit avec la vie pratique (p.x: l'économie, la politique, la religion, le droit). Tenant compte de ce point de vue, examinons cette révolution visuelle de Cézanne ayant naturellement des antécédents : référant ici non seulement à l'impressionnisme, mais aux ebullitions de beaux-arts étant présents au cours de tout le XIX

e siècle. 210