A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - FARKAS Péter: Kazinczy Ferenc episztolái

,....,.......,....., A ki napjait A szépnek szenteli, s még a valót is Azért kedvelli, mert alakja szép, Mert a való s a szép egy tő virágai, Testetlen lelken úgy nem léi kecsét, Mint a lelketlen testen nem talál. „S ez az utolsó mondat — írta Fried István

64 — különösen árulkodó. Mert Kazinczy hétköznapi „való"-ja nem volt szép. Kicsinyes küzdelmekkel, korai gyermekhalállal, anyagi gondokkal teli. Ebben a valóban élt. Csakhogy a való a versrészletben nem ebben a jelentésben szerepel. A költészet is való, a művészet mint második természet — goethei értelemben. Mint ahogy a szépben az erkölcsi jó Shaftesburytól Goethéig hangoztatott felfogása is benne rejlik. Ily módon Kazinczynál fokozott mértékben telíti az életet az irodalom, a művészet; a jelen nyomorúságát erőteljesen tagadva, nemegyszer (tudatos? ) naivsággal ideálokat lát bele a mindennapokba." Ez érződött már az Egy Arcoshoz című episztolában is. Nem tudni, kihez írta Kazinczy 1813. március 4-én a Mint tölti ki Ámor című episztoláját a meleg emberi kapcsolatokról. A töredék néhány szép gondolata figyelemre méltó Például: Kell ott a duzmadt ész sugallatát, És még inkább a vak s hideg szokását, Ahol meleg szív szívhez szól, követni? " Emlékkönyv-vers is lehetne. Ugyancsak töredék a Báró Naláczy Istvánhoz intézett episztola is, mely 1815-ben készült. Nem több egyszerű értesítésnél, várható látogatásról. A viharos téli este igazán hangulatos leírásával kezdte Kazinczy a színészpártoló Vida Lászlóhoz címzett episztolát 1815. december 11-én. S hangulatos a versben a Vidánál Törtelen töltött szép napok felidézése is. Az episztola csaknem kizárólag e hangulatokból építkezve szól a barátságról. Figyelemre méltó benne Vida képgyűjteményének felemlítése. Kazinczy egész élete arról tanúskodott, hogy rendkívüli mértékben vonzódott a képzőművészetekhez. Nem véletlen, hogy például két versének is Canova alkotásai voltak az ihletői. Teljesen igaza volt Bán Imrének

65 amikor azt írta, hogy „Kazinczy korántsem hódol minden fajta klasszicizmusnak, hanem csak annak a képzőművészeti szemléleten alapuló korszerű ízlésáramlatnak, amelyet Winckelmann, Mengs, Dávid és Barthélemy nevével jelezhetünk". Nagyon érdekes az episztola befejezésének meg nem jelent változata.

66 Ebben a nyelvújításról van szó: beszédemet nem értik; S hogy métely ez, a népre provokálnak, Én a szokásra, mely a nyelvben úr. Minthogy az előbb klasszicizmusáról esett szó, s mert Kazinczy harcainak java a nyelvszokás megítélése körül forgott, érdekes lehet Fenyő Istvánt idéznünk: „Az imitáció kö64. Fried L, 1982.265. 65. Báni., 1976.239. 66. Abafi kiadás, 265. 12* 179