A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - ifj.TÚRY József: A miskolci Gőztáglagyár RT. Kőedény- és Kályhagyára története

kólának, hanem elhatározván a családi szakma folytatását, beletanult az üzembe s bedolgozta magát az iskola mellett az üzemvezetésbe, amit ő még 3 évig folytatott Miskolcon. 1924 őszén a kerámiaipar tanulmányozására és felsőiskolai szakképesítés elnyerése végett külföldre ment, ahol később a kerámiaipar különféle ágaiban mint szaktanácsadó szerepelt. Tevékenysége kiterjedt 18 államra, Európában és Észak-Amerikában, ahol 1936-ban saját üzemet alapított s mai napig díszműárut és építészeti kerámiát állít elő. A további fejezetekben a miskolci kőedény- és kályhagyár termelésének részletes leírása következik: a használt agyagok és azok előkészítése, megmunkálása — formaalkotás — díszítés angóbokkal, festékekkel, mázakkal s ezen anyagok elkészítése és használata — mázolás, égetés, eladás és fejlesztés. A nyersanyagokat különféle helyekről szerezték be. A helyi (csabai) agyag csak téglagyártásra volt alkalmas. A fazekasáru- és kőedény gyártására alkalmasnak ismert görömbölyi és tapolcai agyag feltárása megoldást ígért helyi anyagellátásra. Ezekhez az agyagokhoz közelfekvő kaolinok, homok- és mészpát hozzáadásával remélhető volt egy jó massza kidolgozása. A görömbölyi telepen két igen jó használható agyag volt. Egy kékesszürke, igen plasztikus és egy sárgás, homoktartalmú agyag. Mindkettő szénsavas meszet tartalmaz. 50—50 százalékos keveréssel igen jól korongozható volt. A cserép az ólmos fazekasmázat repedés nélkül tartotta. A tűzön való melegítést nem bírta s ezért az ebből készült fazekak főzésre nem voltak használhatók. A szürkés színű, a kiégetés után sárgásfehér tapolcai agyag tűzálló volt (30—31 Seeger-cone olvadásponttal). A kézi formázásra nem volt nagyon alkalmas, de görömbölyi kék agyag és homok hozzáadásával korongolásra és tűzálló edény készítésére használható volt. Az első masszát a két görömbölyi agyagból az ottani téglagyári agyaggyúrón keverték és dolgozták meg, s készen hozták be az edénygyárba, ahol — ha az idő megengedte — hevertették, ami képlékenyebbé tette. A megjavított massza, ami a tapolcai és a görömbölyi kékes agyagokból készült, vízben volt feloldva és homok hozzáadása után keverve. Aztán átszűrve egy nagy, szabadban lévő, téglával kirakott iszapolóban lett ülepítve, amíg gyúrható állapotig megszikkadt. A gyúrógépen kapta meg a massza az utolsó keverést, feldolgozást a formázásra. A szűrés különösen kívánatos volt a tapolcai agyag használatánál, az agyagban előforduló szemcsés mész eltávolítása végett. A kályhacsempe gyártásához a poltári agyag beszerzése volt szükséges mind a szín, mind a képlékenység (plaszticitás) végett. Az 50—50 rész tapolcai és poltári agyag homok hozzáadásával a fent leírt módon volt preparálva, ami kiváló kvalitást adott a csempe gipsz formába kézzel való beformázására. Igen jó minőségű kvarchomokot kaptunk a miskolci üveggyártól, amit mind a masszában, mind a mázakban használtunk. Idővel a csempemasszában a homokot samott liszttel helyettesítették, mint soványító, jó eredménnyel. A formaalkotás kezdetben az ungvári Hoppé bácsi kezében volt, aki rendkívüli finom érzékű és sokoldalú korongos volt. Egyaránt szerette korongozni a népies kis kancsót és a klasszikus padlóvázát, eltekintve attól, hogy egy vagy több darabból készült-e. Ahol fülre volt szükség, azt felhúzta korongon s aztán kézzel formázta felragasztás előtt. Több formát esztergályozással finomított ki. Hevesi bácsi született fazekas volt, akinek a keze (tenyere) mértéke és a magasságot jelölő pálca elég volt ahhoz, hogy 40—50 darab teljesen egyforma terjedelmű és mértékű tejesköcsögöt, vagy edényt korongozzon egy nap alatt. 155