A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - BAKONYI Béla: Adatok az abaújszántói csizmadiaipar múltjához

Sajnos ez se volt megoldás, mert a csizmaeladási hozzájárulást az 1927. évre páranként 100 koronára emelték. Elérkezett a mélypont, az árakat lehetetlen volt stabilizálni. Ezekben a nehéz években a társulat saját bevételi forrásként gyakran rendezett színdarabokat, bálokat. A társulatba való belépés díját 400, majd 1000 koronára emelték. Az évszázados értékrend, árkalkuláció, munkabérszázalék teljesen bizonytalanná vált, s a kisiparosság a csőd szélére került. Beteg, elaggott társaiért, hadirokkantakért a gyűjtéseket, megsegítéseket rendszeresen végezték ekkor, mint korábban: „1926 év aug. 15-én félévi számadás gyűlés tartatott. II. tárgy: Elnök előadja, hogy P. L. és K. J. tagtársak iszonyú betegségben szendvednek, ahol szegény családjuk sok nélkülözést viselnek, azért kéri a közgyűlést, hogy némi segélyben részesítessenek. Határozat: A közgyűlés nevezettek részére 100 000 koronát szavazott meg, s ezen összeghez 41 mester csatlakozott adományaival, mely együttes összeg 225 000 korona fel lett adva a kórházi betegek részére."

2 3 A társulaton belül, havi hozzájárulással (meghatározott tagsági díj) temetkezési egyletet alapítottak a csizmadiák a 20-as években. Nagyon hasznos társulás volt, mert minden haláleset alkalmával a temetés költsége biztosított volt. Egy megbízott pénzbeszedő a tagság soraiból havonként beszedte a temetkezési tagsági könyvbe beragasztott bélyeg ellenértékét, — s az egylet vagyonát a hitelszövetkezetbe helyezték letétbe. A társulati elnök, aki egy személyben a temetkezési egylet elnöke is volt, halálesetenként utalványozta a temetésre megállapított összeget. A csizmadia temetés sajátosan szervezett szertartás volt. Fegyelmezetten, zászlók alatt vonult fel a társulat, s a menetben a halottas kocsi előtt haladva kísérték elhunyt csizmadia társukat. A temetésen való részvétel kötelező volt, aki ezt elhanyagolta, pénzbírsággal, vagy egyéb megtorlással sújtották. Ide kívánkozik az 1928. évi számadási gyűlés egyik tárgypontja: „id. Éliás József tagtárs eló'adja, hogy nagyon sok tag nem gyakorolja a temetést, tehát kéri a választmányt, hogy e felett hozzon határozatot. A választmány az elnök urat felkérte, hogy a társulati táblát bocsássa el és hívja fel mindazon tagtárs figyelmét akik esetleg nem folytatják a mesterséget, hajlandók-e a temetés járást gyakorolni vagy nem? ? ... mert aki nem hajlandó a temetésen való megjelenésre, annak elhalálozása esetén a társulat nem vonul ki a temetésre."

2 4 A pengő bevezetése utáni 15 év, mely a második világháború kitöréséig tartott a társulat felemelkedését, anyagi jobblétét szolgálta. 1936-ban az iparügyi minisztérium rendeletére megalakult az ipartestület, mely a községben dolgozó iparosság felettes szerve lett; a csizmadia társulat elvesztette önállóságát. Az anyagárak emelkedésével a csizma árát évenként, később negyedévenként, havonként emelték, de ez se vezetett eredményre. 1938-ban a cseh Batta gyár gumicsizma termékeivel elárasztotta az országot, hiába volt a csizmadia társulatok tiltakozása. A társulat a felgyülemlett árukészletét megvételre felajánlotta a hadseregnek, de a válasz lesújtó volt, mert a katonaságnak csak egységes, a szabványban előírt csizmaformát lehetett beszerezni, amit a gyáripar előállított. Az árulószínben megszűnt a csizma árusítása, mert a katonaság részére lefoglalták a helyiséget. 23. 1926. aug. 16-i Félévi Számadó gyűlés II. Tárgy. 24. 1928. máj. 12-i Választmány ülés III. Tárgy. 150