A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VIGA Gyula.: Gyümölcstermesztés és a gyümölccsel való kereskedelem a Bükkalján

tésének — fentebb vázolt — struktúráját. Alapvető ellentmondás volt, hogy a gyümölcstermesztés és -kereskedelem elsősorban a kisparaszti gazdaságokban játszott meghatározó szerepet, éppen azokban, amelyek - egyebek mellett - éppen fogatolható állat hiányában választották ezt a termelési ágat. így a termelési táj ezen árucikke sokkal kisebb mennyiségben jutott el felvevő körzetébe, főleg az Alföldre, mint amit az igényelt volna. Vagyis a terület népessége — a megmerevedett gazdasági és társadalmi struktúra miatt — nem élhetett azzal a lehetőséggel, amit a terület adottsága kínált, s ami számára prosperitást hozhatott volna. A gyümölcsfák és a szőlő termésének védelme fontos feladat volt a bükkaljai falvak népessége számára. A gyümölcséréskor fokozottan kellett védeni a gyümölcsösöket a madaraktól, no meg a tolvajoktól is. Falvainkban kerülők, csőszök óvták a szőlőket, s így az ottlevő gyümölcsfákat is. Borsodgeszten még az 1950-es években is a hegyközség fogadta a kerülőket a szőlőkhöz. A hegyközség elnöksége szabta meg a kerülők bérét, amit aztán az maga szedett össze a gazdáktól. Bérüket terményben kapták: évente 14—16 köböl gabona jött így össze számukra. Ajándékot, sorkosztot nem kaptak, esetleg szüretkor kínálták meg őket 1-2 pohár borral. A falu szőlőinek három kerülője volt: egy a Csáti fáknál, a másik a Baracs-szőlőben, a harmadik a Nagyhegyen. őszre a kerülő mellé még egy-egy szőlőpásztort is fogadtak. A kerülők és a szőlőpásztorok a szegényebb emberek közül kerültek ki. Hasonló módon, a közbirtokosság alkalmazta a kerülőket a Bükkalja többi településén is. A kerülők naponta kétszer, általában reggel és délután körülkerepelték a gyümölcsöst, a szőlőket. De részt vettek a madarak távol tartásában a gazdák is a szüretet megelőző időszakban. Különösen a feketerigók és a seregélyek tettek tetemes károkat a termésben. Kapákat, kapát és kalapácsot ütögettek egymáshoz, azzal riasztották a madarakat. De használtak kolompokat, fémdarabokat, fémdobozokat, csengőket is. Az emlékezet szerint Szomolyán és Noszvajban — cseresznyeéréskor - egykor mozsárágyúkkal is riasztották a madarakat. Adataim szerint a madárijesztő állítása újabb keletű falvainkban, s ma sem általános. Régebben főleg rongy- vagy papírcsíkokat, újabban nylon-szalagokat akasztanak a fákra, amelyeket a szél lenget, s ezzel távol tartja a madarakat. Bár legtöbben úgy vélik, hogy a madarak — főleg a seregélyek - hamar kiismerik az effajta praktikát, s 2-3 nap alatt megszokja. Az egyes esztendőkben más-más volt a madárinvázió mértéke, de ha nagy tömegben árasztották el a gyümölcsösöket, akkor tetemes kárt okoztak abban. A szőlőhegyek és gyümölcsösök általában garádáú, garádgyávú voltak körülkerítve (venyigéből, töviskből és földből állt), de az emberi kártételtől elsősorban a szokásjog, a közös birtoklás hagyománya védte a termést, s nem annyira a csősz és a kerülő. A gyümölcstermés betakarítása általában folyamatos munkát jelentett, az érés ritmusának megfelelően. Június elejétől októberig állandóan érett valamilyen gyümölcs. A cseresznyét, meggyet, puhább húsú almát és körtét óvatosan szedték kézzel, hogy ne sérüljön. A kosarat drótból készült kampókon akasztották fel a fára, hogy kéznél legyen. A fára általában felmásztak, de használtak kétágú létrát és kazlazó létrát, fából épített állványokat, székeket is. A vékonyabb ágakról általában a gyerekek segítettek leszedni a termést. Hosszú nyelű fa- és vaskampókat is használtak, melyekkel lehúzták a kihajló ágakat. A szilvát általában ponyvára rázták le, de gyakran verték le póznával is, elsősorban az ágak megütögetésével. A diót mindig rúddal verték le a fáról, s azt tartották, hogy 292