A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VARGÁNÉ ZALÁN Irén: Miskolc zenei élete a két világháború között (III. Befejező közlemény)

MISKOLC ZENEI ÉLETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (III. BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY) fVARGÁNÉ ZALÁN IRÉN VI. A kamarazene-élet: A kamarazene a szimfónia mellett a zenei műfajok legelső sorában foglal helyet és a közfelfogás szerint kizárólag a magasabb zenei műveltséggel bíró közönség szellemi kincse. Helyzete nem volt mindig ilyen előkelő. A 17. század folyamán hol canzona, hol szonáta volt a hangszeres együttesre szánt művek neve, a résztvevők száma 3—8 személyig terjedt. A világi kompozíciók előadása a 17. és 18. században általában kis, bennfentes körökre szorítkozott és e kor szinte beláthatatlan zeneirodalma csaknem egészen a házi zenélés területéhez tartozik. Hivatásos és műkedvelő zenész akkortájt távolról sem különült el annyira, mint napjainkban és a zenei élet megnyilatkozásában együttesen vett részt. Az egyik — a hivatásos zenész — nagyobb szakértelmet, a műkedvelő több lelkesedést hozott magával a német Collégium Musicumokba, az olasz Akadémiákra, és az angol Consortsokba. A 19. század első felében kialakult nyilvános hangversenyélet a zeneművek terjesztése és a közönség szellemi nevelése tekintetében feltétlen korszakalkotó, de éket vert a hivatásos muzsikus és a lelkes műkedvelő közé, a házi zenét pedig sajnálatosan elsorvasztotta. Az ősi trió szonátából 2 évszázadon át fejlődő alakulatok: a trió, a kvartett, a különböző összetételű fúvósegyüttesek, valamint a szvit rokon műfajai: a divertimento, a szerenád így kerülnek családias otthonukból — a hangversenyterembe, az egyetemesebb, nyilvánosabb, de hűvösebb légkörbe. Hazánkban a városok polgárságának klasszikus zene iránti igényéről a XVIII. sz. végéig alig lehet beszélni. Egy néhány főúri ház zenekara, néhány egyházi és templomi zenekar nem jelentette ugyanis a polgárság igényét. Inkább a külföldről jött színházi zenészek személyes szórakozásaként indult meg a házi zene gyakorlata és javarészt a német ajkú s műveltségű családok otthonában. Ezzel tulajdonképpen elérkeztünk a miskolci kamarazene élet kiinduló pontjához és annak megértéséhez is, milyen talajból nőtt ki ez a szép, szinte a múlt századból itt maradt zenei gyakorlat. A múlt század 60-as éveiben megindult tőkés nagyipar egyik legfontosabb bázisa a Miskolc melletti Diósgyőr-Vasgyár lett. 1868-ban állami tőkével megkezdődött a régi Fazola-féle kohó helyett egy nagy vasgyár építése, amely 1890-ben a magyarországi gyárak között termelése folytán az első helyet foglalta el és csaknem 5000 munkást foglalkoztatott. A vasgyárban dolgozó munkások között főleg csehek, morvák, stájerek, cipcerek, németek dolgoztak, akik magukkal hozták ízlésüket, tudásukat, szokásaikat. És ebben nem egyszer a zene szeretete is ott volt, sőt a zene művelése, azért lehetett már a múlt század utolsó évtizedének elején egy 70 évig fennálló zenekart létrehozni — és amelyről már eddig is sokat szóltunk, mint a miskolci zenei élet állandó és 149