A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VARGÁNÉ ZALÁN Irén: Miskolc zenei élete a két világháború között (III. Befejező közlemény)

mindig biztos segítőjéről. A zenekar zenészeinek neve sok mindenre magyarázatot ad: Stőhr, Peck, Juza, Schöpfl, Láncendorfer, Vancsó, Reiter. Ami pedig a német ajkú és műveltségű családok otthonában való muzsikálásra utal az is kitűnik a nevekből. Allánder Henrik, Hermann Lajos, Hnilicska családok házi muzsikálása a század első évtizedében és még a másodikban is Pazar, dr. Venetiáner a Felvidékről idekerült orvos családnál, később a magyar eredetű családoknál Patakiaknál, a zeneiskola igazgató Lányiaknál gyakori volt a házi muzsikálás, amiben már a zeneiskolának is nagy szerepe volt. A Vasgyárban az idegenből idekerülő családok között a zenélés olyan természetes volt, mint a levegő. Vasárnap délutánonkint „Klemenik bácsiék"-nál — aki szinte prototípusa volt a zenét szerető munkásnak - lándlereket, polkákat, valcereket táncoltak és aki nem akart a „komoly" zenével megismerkedni, nála tanult citerázni, mandolinozni, gitározni. S ez az ösztönös zeneszeretet az egyébként zeneileg nem túl igényes darabocskák között ilyenekhez is eljuttatta Klemenik bácsi zenekarát: Mozart: Don Jüan menüett, Schumann: Von fremden Lándern und Menschen, sőt a korban divatos potpurri alakjában Beethoven: Prometheus nyitány, Weber: Bűvös vadászából egyes részletek, Haydn: Koburg indulója és Schubert: Hársfa c. dala. A kicsit hosszú, de talán nem felesleges kitérő után jutottunk el a kamarazenélés miskolci múltjához. Az eddigiekből is kiderülhetett, hogy miután a Vasgyári Zenekar alapítása korábbi mint a zeneiskola megalapítása, továbbá a kamarazenéléshez, és annak műveléséhez meglehetős tudás kívánatos, - a gyökereit a vasgyári zenekarnál kell keresnünk és ott meg is találjuk. A század elején a Vasgyári Zenekarban hangszerüket megfelelő gyakorlattal kezelő munkások muzsikáltak, akiket a Gyár vezetősége mindig szívesen látott - és ezekre ajól muzsikáló munkásokra vagy kisebb beosztású hivatalnokokra a zene iránt érdeklődő magasabb beosztású, maguk is zenét művelő műszaki vezetők hamar rátaláltak. Az első nyomok 1907 08-ból vannak, akkor alapították a Vasgyárban az első vonósnégyest. Tagjai társadalmi állása igen különböző volt. Ez csak azért érdemel külön említést, mert egyébként a társadalmi válaszfalak elég merevek voltak és meglehetős távolság választotta el az egyes foglalkozású embereket egymástól. Az első Vasgyári Vonósnégyes tagjai: Puky Havasi Bencze-Klima. Puky László mérnök játszotta az első hegedű szólamot, akinek rokonságában volt Puky Endre, a megyei főispán., maga is kitűnő hegedűs és kamarazenész. A második hegedű szólamát Havasi — előző nevén Reiter József, a zenekar karmestere, egyébként kis beosztású vasgyári hivatalnok. Bencze Rezső mérnök brácsázott, és Klima Mihály csellózott. Klima volt a múlt század utolsó évtizedének végén a zeneiskola elődjeként létezett miskolci „Zeneakadémia" vezetője 7 tanárral és 200 növendékkel, de nyugtalan természete nem győzte a kötöttségeket, sem a hivatali tekintélyt és ez idő tájt a Vasgyárban tanított zenét. Később innen is elvitte, elsodorta balsorsa. Ez a vonósnégyes 1908-ban már nem valami kis művecskével, hanem a világhírű Schubert: d-moll vonósnégyessel, — a halál és a lány - címen ismerttel szerepelt a Gyermekvédő Ligára rendezett hangversenyen, műsorukon szerepelt még Smetana: e-moll vonósnégyese. Szereplésükről szép sorok jelentek meg a miskolci sajtóban.

1 A kamarazene társaságoknál nem ritka, hogy a tagok időközben változnak. Ennél a társaságnál is így volt. Klima Mihály helyét csakhamar Csermák Rajmund foglalta el, 1. Ellenzék 1908.11. 16. 150