A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

LUKÁCS Zsuzsa: A zubogyi gótikus kehely és paténa

Súly: A kehely erősen sérült volta miatt, továbbá mivel a szárgallér és a rotuluszok kitöltéséhez idegen anyagot alkalmaztak, a további összehasonlítások szempontjából nem tartjuk mérvadónak. A kehely hatkaréjos talpát vízszintes talpszegély övezi, s e fölött — kissé beljebb ugratva - emelkedik a valószínűleg kissé eltérő anyagösszetételű

7 „előre gyártott", préselt talpperem. Ennek alsó részét keskeny félpálca alkotja, felette áttöretlen lécsor (ami tulajdonképpen egyfajta vakárkádsor derivátuma), s legfelül egy félpálca zárja le. A talpperem felett emelkedik a piramidálisan keskenyedő talprész. A talp három karéjos mezője díszítés nélküli, míg az ezekkel váltakozókat fentről lefelé kiterebélyesedő vésett lombdísz tölti ki. A gravírozott karéjokat vésett keret veszi körül, s a mustrák háttere poncolt. A legjobb állapotban megmaradt vésett karéj lombdísze fent lándzsa alakú levélből indul ki, s a talpszélek felé kettéágazik (11. kép). A másik két gravírozott karéj díszítése is hasonló, de a levélrendszer nem azonos, mint ezt a talprész alsó részéről készített felvételeken (12-13. kép) láthatjuk. A talprészt szárgallér zárta le, melynek motívuma s anyaga azonos a talp peremével. Mivel a földben teljesen szétroncsolódott, szétesett, ma már nem állapítható meg, hogy a kettős félpálcák helyezkedtek-e el alul, vagy az egysoros. Csupán feltételezhetjük, hogy az ötvös a préselt lemezt a talprészhez hasonló módon helyezte el itt is. A gallér és a nódusz közötti szárrész a hatszögletű vörösréz belső szárra illesztett ezüstlapból készült. Az ezüstmezőkön ez esetben ornamentális céllal alkalmazott „n" minuszkulás mezők váltakoznak ötszirmú virágokkal díszített mezőkkel (a virágok szirmai kettősek). Mindkét típusú mezőt keskeny félpálca keretezi, a virágos mezők négy sarkában egy-egy domború ponttal. Az ezüst szárrészen — sajnos ma már alig észrevehető — zöld zománcozás nyomai figyelhetők meg. Az egyes mezők rendkívüli egyezése alapján valószínűnek tartjuk, hogy ezek verőtővel készültek (8. kép). Az alsó szár felett emelkedik a trébelt technikával készült, alul-felül hat-hat levéllel díszített pogácsa formájú nódusz, mely nagymértékben sérült. Alsó részén három trébelt, középen kidomborodó erezetű lándzsalevél váltakozik három trébelt s vésett díszítésű hegyes levéllel. Ez utóbbiak megmunkálása a talpkaréjok gravírozásához viszonyítva durvább, a levélcsúcsokban egyszerű geometrikus mustrát alkotnak, egy kivétellel. A háttér itt is poncolt (10. kép). A nódusz felső részén a trébelt levelek négyes harántosztásúak, a köztük levő vésett levelek megfelelnek a fent leírt két hasonló alsó levélnek (9. kép). A nódusz összeillesztésénél — az alsó és felső részt középen, vízszintesen forrasztották össze — a felső trébelt levelek az alsó vésett díszítésű levelekkel kerültek szembe (8. kép). A rombusz alakú rotuluszokat — melyek belsejét idegen anyaggal töltötték ki, s ezért állapotuk viszonylag jónak mondható — utólag forrasztották a nóduszra. A rotuluszok külső síkjára, tokos foglalatba kerültek az ezüstlemezek, melyeket ugyanazzal a verőtővel készített virágminta díszít, mint a szárakat. A zöld zománcozás csekély nyomai ezeken is megfigyelhetők (6., 7., 8., 9. kép). A nódusz feletti szár díszítése pontosan megfelel az alsónak; a virágok és a betűk mindkettőn ugyanazokon az oldalakon fordulnak elő. A felső szár felett szélesedik ki a kuppakosár, amit lángnyelves sugárkoszorú díszít. A lángnyelvek hármas sorban ölelik körül a kuppakosarat: a külső hat lángnyelv sima, a 7. A végy vizsgálatok még nem fejeződtek be. 64