A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

CSERI Miklós: Népi lakáskultúra a Szuha-patak völgyében

még megrendelésre, mívesen megmunkálva készültek), körülötte karszékekkel. A két ablak előtt itt is volt fiókos komód, tetején tükörrel, bár egyes helyeken a 30-as években megjelent az üvegezett, vitrines szekrényféle is. A nagy ruhás sifonok a szoba sarkaiban, vagy az egyik sarokban egymás mellett álltak. A századelőn készültek viszonylag alacsonyak voltak, a két világháború között készülteken nem ritka a gazdag díszítés, a berakás sem. Előfordult még egy kisasztal vagy egy heverő is a kályha közelében. A fentebbi beosztás ott jellemző, ahol szoba+konyha+szoba+kamra elosztású volt a lakóház. Ahol volt még egy oldalszoba is, ott ennek berendezése megegyezett a fentivel, esetenként több bútordarab volt benne. Lényegében a vendégek fogadására és azok hálóhelyéül szolgált. A legmódosabbaknál a konyhából nyíló szobát ebédlőként használták. A szoba jellegéből fakadóan a központi helyen a hatalmas méretű kör, vagy téglalap alakú kecskelábas vagy szépen faragott lábú asztal állott. Ez sokszor szétnyitható megoldással készült. Körülötte szép kivitelű támlás, faragott székek álltak. A nagy ebédlőasztal mellett a nagy gonddal faragott, politúrozott, sokszor a tetején üvegezett tálalószekrény volt a nemesi ebédlők jellegzetes bútora. Az ajtóval szembeni valamelyik sarokban állt. Itt voltak a díszeseob evőeszközök, az asztalneműek; igazi dísze volt a szobának. Ezenkívül szekrényeket és ágyakat is találhattunk ebben a helyiségben. A nemesi jellegre utaló berendezési tárgy volt a zongora is. A három falu 7—8 leggazdagabb családjánál megvolt az 1920-as évektől kezdve. Hol az ebédlőben, hol az első házban kapott helyet. A nemeslányok zongorázni tanulása a századelőn, esetleg a két világháború közéig volt divatos, bár ekkor is inkább presztízs célokat szolgált, mintsem a zenében való komolyabb elmerülést. Lényegében tehát az ebédlő és az első szoba volt a nemesi lakóház reprezentatív egysége. A meleg konyhába hamar utat találtak a gyári készítésű konyhabútorok. A gyári tűzhely előtt vagy mellett állt a konyhaasztal, 2-3 hokedlivel. Az üveges konyhaszekrény, a vizeslóca, szennyesláda mind a 20-as, 30-as évek bútoriparának termékei. Az utóház szintén (

centrális elrendezésű volt. Lényegében a már ismert bútordarabok találhatók itt is. Az utószobában előfordultak esetenként olyan bútordarabok is, amelyek a hagyományos paraszti bútorokra emlékeztetnek (komód, sifon stb.). A háziak lakhelye volt ez, kevésbé igényes berendezésű, mint az első két szoba. A kamra nagy belméretű volt, ajtaja a folyosóról nyílt. Legnagyobb részét a deszkával elrekesztett hambár foglalta el, amelynek tartóoszlopai a mennyezet közelében nem voltak bedeszkázva. A hambár fiókjának felhúzható csapóajtója volt a búza, liszt stb. kieresztésére. Itt volt a padlásfeljáró is. A falba vert kampókon, fogasokon, polcokon voltak a szerszámok, zsákok stb. Itt tárolták a szemes terményt, és a zöldségféléket is. Bár ez utóbbiak sokszor a pincében teleltek ki. A parasztoknál fentebb leírt berendezési forma a második világháború óta erősen felbomlóban van. A változás sokirányú, s nem is egységes tendenciájú. Általában elmondható azonban, hogy a fejlődés a tűzhely változásával kezdődött. Azokban a házakban, ahonnan kikerült a kemence, lepadlásolták a szabadkéményt is. Maga után vonta ez a szoba és a konyha lepadlásolását, majd a zárt konyha lekövezését. A háromhelyiséges ház kamrájából többnyire hátsószobát csináltak, mellé új kamrát építettek. Az ajtókat, ablakokat kicserélték, bevezették a villanyt. Az átalakított lakóházba új bútorokat vettek. Ez elsősorban a család anyagi helyzetétől függött, de befolyásolta a kor divatja, az egyéni ízlés és igényesség, és a család létszáma is. 269