A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

CSERI Miklós: Népi lakáskultúra a Szuha-patak völgyében

13. kép. Nemesi ágyak. Zádorfalva, Cseri M. felv. répát, krumplit, tököt, a falakon lógtak különböző szerszámok és esetenként polcokat is tettek be, szintén apróbb eszközök számára. A kamrából is nyílhatott a padlásfeljáró, ahol a létra fokára üres zsákokat és más vásznakat tettek. Buday Endre a gömöri kisparaszti építészetről írott cikksorozatában a párhuzamos elrendeződést tartja általánosnak. Ez azt jelenti, hogy a szoba ajtóval szembeni két sarkában állt egy-egy ágy, a két ablak között pedig a komód. 9 Ezt a formát a Szuha-völgyben jelen kutatásunk nem tudta lokalizálni és leírni. Az alapbútorok a modern centrális elrendezési formánál is megegyeztek a fentiekkel, csak a szobabelső fő helye változott meg. Míg a diagonális elrendeződés esetében a főhely a saroklóca — asztal — komód környékére esett, addig a centrális formánál a főhely a szoba közepére került, az asztal és a komód környékére. Pl. az új asszony stafírungos, esetleges tulipános ládáját is a komód elé tették (12. kép). A centrális formánál az ágyak is egymás mellé kerültek a hátsó falnak támaszkodva és előttük állt az asztal. A Szuha-völgy nemeseinél egyértelműen megmutatkoztak a múlt század végi polgárosodás nyomai. A lakásberendezés mind a bútorok minősége és mennyisége, mind pedig az elrendezés módjában elütött a parasztokétól. Az ún. hagyományosabb bútor­darabokat nem is lehet megtalálni, noha Lajos Árpád SzuhafőrŐl még emleget etazsért, komódot, almáriumot. l ° Az előház, elsőház lényegében a tiszta szoba funkcióját töltötte és tölti be ma is. A hátsó, ablaktalan falra merőlegesen állt a két szépen megmunkált ágy, két oldalán legtöbbször éjjeliszekrénnyel (13. kép). A bejárattól balra, a konyha felőli sarokban az esetenként igen díszes és magas cserépkályha adta a meleget, bár kevésbé módosabbaknál magas vaskályha is megtette (14. kép). Az ágyak végében volt az asztal (a régebbi asztalok 9. Buday E., 1979. 24. évf. 5. sz. 24. 10. Lajos Á., i.m. 26-27. 268

Next

/
Thumbnails
Contents