A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

FÜGEDI Márta: A Bükkalja női népviselete

gyolcs, singolt vagy szegett aljú alsószoknyát csak ünnepen viselték. Az alsószoknyák nagy része fodros aljú volt, hogy a fodor még jobban kitartsa a felette hordott szoknyát. A tardiaknál a széles csípőt és hátsót mutató szoknya divatjával együtt járt, hogy valami módon szélesíteni igyekeztek magukat. Vagy a legalsó fodros alsót felkötötték, vagy a csípő magasságában külön fodrot varrtak rá, de csípőpárnát is hordtak. A szoknya alapanyaga köznapra általánosan karton vagy hasonló minőségű kelme volt, ünnepre selyem, purgament, brokát vagy bársony, szövet. Azokban a falvakban, ahol a viseletben gyorsabban és intenzívebben őrződött a polgári öltözet hatása, a szoknya általában hosszabb volt, majdnem bokáig érő, és laza nagy lapos ráncokba húzott. Visszaemlékezések szerint a századfordulón általánosan hosszabb szoknyát viseltek a Bükkalján, majd a 20-as években rövidült a szoknya. Tardon és Bogácson viselték a legrövidebbet, a tardi szoknya alig térd alá ér, apró, éles ráncokba szedett. A kötény alatti szoknyarész olcsóbb, idegen „portékával" való betoldása csak Tardon és Bogácson volt általánosan szokásban. A lopott aljú szoknyának az alja 9 szél bőségű volt, míg a derekánál csak 4 szél, ez adta jellegzetes formáját. A kurullós szoknya Kövesden is divat volt,

25 Tardon a 30-as évektől viselték, természetesen sokkal rövidebb volt, mint a kövesdi, alatta kurullós alsószoknyát hordtak, mindez együttesen sajátos bővülő formát mutatott. Az ünneplő szoknya alját bársonnyal szegték fel, majd pántlika és szalagsor következik. A fiatalok szoknyáját általában több sorban díszíti szalag, pántlika, gyakran kemény szőrszalag, Szentistvánon pedig a nemzeti színű pántlika is elterjedt. A szoknya fölé köznap és ünnepre is kötényt kötnek. Surcnak csak a festő vagy klott anyagú, egy szél szélességű, szabatlan, szögletes kötényfélét nevezik, bár asurcszó itt kevésbé használatos, helyette a kötő általánosabb a női viseletben. A kövesdi matyó surc díszítésének hatása

2 6 leginkább Tardon és Bogácson látható, bár ezek is egyértelmű* en megkülönböztethetők (9. kép). Berliner gyapjú fonállal, később selyemmel hímezték a századfordulón még kisebb, keskenyebb, később nagyobbá váló mintákat. Korábban a folyókás minták domináltak, majd a 7 vagy 9 surcrózsára épülő díszítmény jellemző. A tardi selymes szabadrajzú hímzéseken azonban a kövesdi színpompával szemben mindig a piros szín dominál, a 30-as évektől pedig a rózsák mellett a sárga kalászok, bimbók a jellegzetes kísérők. Szokás volt a selymes surcok két hosszanti szélét is keskeny virágsorral végighímezni, amit Kövesden soha nem alkalmaztak. A Bükkalja falvaiban is használtak surcdíszítésre ragyogót, de ennek divatja olyan káros mértéket soha nem ért el, mint Mezőkövesden. A surcok aljának rojtozása is egyszerűbb maradt. Sajátos, hogy a hímzett surcok derekán a két felső sarokban is szívesen varrtak egy-egy motívumot, ami Kövesden szintén nem jellemző. Tardon és Bogácson a surcokat gyakran fekete csipkével is körbeszegték. Keresztszemmel kivarrott kötőt több faluban hordtak, legjellegzetesebbek természetesen a tardiak, ahol ezt gyakran subrikával is társították.

2 7 A cserépváraljai keresztszemes surcok érdekessége, hogy gyakran „emeletesek", vagyis alsó egyharmaduk táján rojttal tagolják, alatta szélesebb, a rojt felett pedig keskenyebb csíkban ismétlődik a hímzés. A surc dereka a bükkalji falvakban sokszor apró szegőzésekkel díszített, legalább 25. Vö: Györffy I., 1956. 89. 26. Vö: Dajaszászyné Dietz V., 1963. 95-101. 27. Vö: Fél E.-Dajaszászyné Dietz V., 1952., Dajaszászyné Dietz V., 1956/b 50-52. és Fügedi M., 1978. 254