A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

SEMSEY Andor: Régi magyar ex librisek a Zempléni Múzeum gyűjteményében

RÉGI MAGYAR EX LIBRISEK A ZEMPLÉNI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN SEMSEY ANDOR A szerencsi Zempléni Múzeum őrzi az egykori Petrikovits Ldszló-féle ex libris gyűjteményt, amely a világviszonylatban is jelentős és az Iparművészeti Múzeum által kezelt, Soó Rezső által hagyományozott gyűjtemény után hazánkban a második. Bár világos képet csak a teljes feldolgozás után kaphatunk róla, kiragadjuk egy számban nem nagy, de kultúrtörténeti szempontból annál fontosabb részét, a régi magyar könyvjegyeket. Az ex libris, magyarul könyvjegy a könyv tulajdonosát megjelölő és rendszerint a könyvtábla belső oldalára ragasztott grafikai lap, amely nemzetközileg ismert nevét a szokásos szöveg: „Ex libris X. Y." azaz „X. Y. könyve" kezdő szavai után kapta. Mai formájában egyidős a könyvnyomtatással, korábban ezt a szerepet a könyvtulajdonos nevének kézzel való beírása játszotta, aminthogy ez ma is szokásos. A legrégebbi ilyen grafikai alkotások a 15. század közepéről ismeretesek. A következő században szórványosan hazánkban is megjelenik az ex libris. Gyakoriak a címeres ex librisek, amelyeknél, főleg a főúriaknál, a név nem is volt feltüntetve, ami azért is volt célszerű, hogy ugyanazt a könyvjegyet több generáció is használhassa. A jelesebb családok címerének ismerete hozzátartozott a kor műveltségéhez. Az ex librisek története párhuzamosan halad a grafikai művészetek történetével: az elsők fametszetek voltak, majd a rézmetszet veszi át a vezetést, a 19. század elején pedig megjelenik a kőrajz (litográfia). A technikákon kívül a korok stílusáramlatait is átvette az ex libris. A régi hazaiak egy része külföldön készült magyar megrendelésre, esetleg a Magyarországra költöző személyek már készen hozták magukkal. A 18. században már sok hazai grafikus is működött, akik gyakran névvel is jelezték alkotásaikat, flyenek a pozsonyi Zeller Sebestyén, a pest-budai Binder János Fülöp és Meyer Ágoston, valamint a század legkiemelkedőbb rézmetszője, az orosházi születésű Czetter János Sámuel. Egyházi személyek gyakori könyvjegyformája volt az ovális: ilyenek egy Nagyszombatban többször kiadott nagyméretű naptárlapot is díszítettek könyvmegjelölő funkciójukon kívül. Ezek feltüntették tulajdonosaik egyházi és világi titulusait s nem ritka a 6—8 soros szöveg sem. A 18. századi könyvjegyformák áthúzódnak a 19. század elejére is. Egyre gyakoribbak az egyszerű nyomdai szedéssel előállított, esetleg nyomdai cifrákból vagy léniákból összeállított keretbe helyezett ex librisek. Tulajdonosaik között jobbára írókat, tudósokat találunk. Sok a kőrajzú, esetleg címeres ex libris, ezek főleg a század második felére jellemzőek. Művészi értékük csekély, inkább a tulajdonosok személye kelti fel érdeklődésünket. Régi ex librisnek az 1900 év előtt készülteket nevezzük. Ez az időhatár gyakorlati célt szolgál csupán, hiszen a század utolsó éveiben már megjelennek az újkori ex libris jellemzői. Első kiállításuk 1903-ban egyben az első magyar ex libris-kiállítás is, az Ipar221