A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

VERES László: Az erdőbirtokok szerepe a diósgyőri koronauradalom gazdálkodásában a 18. század második felében

Az erdőbirtokoknak az uradalmi birtokpolitikán belüli fontos gazdasági tényezővé válására végső soron az 1784. évi kamarai vizitáció feljegyzései, „az látogatását illető kérdések és válaszok" c. jegyzőkönyv adatai világítanak rá érzékletesen. A közel 40 oldalas jegyzőkönyvben szinte minden erdőgazdálkodással kapcsolatos kérdésre választ kapunk. Szól arról, hogy a Kneidiger—Mogyoróssy-féle erdőgazdálkodási terv alapján folyik az erdők hasznosítása, „Saját külön erdővel egyetlen helység sem rendelkezik, de az uradalom megengedi jobbágyainak, hogy bármelyik helység a saját területén levő erdőkből mind épületre való, mind pedig tűzifával ellássa magát", természetesen fizetség ellenében. A „száraz és itt-ott heverő, lehullott gallyat minden megszorítás nélkül szedhetnek, de a favágás nem másképpen, csak egy bizonyos szokásos összeg lefizetése ellenében engedtetik meg nekiek". Az erdőségekben „Mindenféle, nem csak épületekhez jó, hanem iparosok és mesteremberek által keresett fa is van" és az „erdészeti hivatalban igen nagy a buzgalom az erdők állapotának megőrzésére". Az erdők területén „Jobbágyföldek sehol nincsennek. Parasznya és Varbó helységek lakosai azonban birtokolnak részeket az erdőkben, amelyeket berkek kiirtásával nyertek, de semmiféle mód nincsen arra, hogy ezek helyében máshol és más réteket jelöljön ki az uradalom". A diósgyőri uradalom tiszttartói arra a kérdésre, hogy „vajon az erdők elégségesek-e az uradalom és a jobbágyok szükségleteire, mind tűzifa, mind pedig az épületfa tekintetében, beleértve az idehelyezett katonaság igényeit is?" egy szóval, tömören így válaszoltak: bőségesen". S amikor a vizitációt készítő kamarai hivatalnokok az iránt érdeklődtek, hogy milyen ásványkincsek és manufaktúrák találhatók az uradalomban, ismét a bükki erdőbirtokokat jelölhették meg a válaszadók feleletükben: „Sós forrásai, kősója, sós földje, márvány, reze, gránitja és értékesebb kövei nincsennek az uradalomnak, csupán a helységek némely területein található egy kevés szóda. Vasérce van Diósgyőr területén, ahol fel is dolgozzák a vasat, s ezüstbányái is vannak, amelyeket Höring helytartó úr és Filszky számvevő urak művelnek hűségesen. Hamuzsírt az elmúlt években égettek zsidó bérlők, de nem volt belőle hasznuk s ezért az égetés abbamaradt. Van üveghuta is, amely jó minőségű árut termel; ez évi 500 forintért van bérbe adva. Ezen kívül semmilyen más manufaktúra nincsen."

35 összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy 1755 után, az addig zálogban levő uradalom visszaváltását követően egy tervszerűnek nevezhető uradalmi birtokpolitika kezdett megvalósulni, amely a XVIII. század utolsó harmadában hozta meg legfontosabb eredményeit, éppen a Bükk hegység erdőbirtokainak gazdasági hasznosításában.

36 Ez a sok szempontból merkantilista jegyeket mutató gazdasági elképzelés Grassalkovich Antal kamarai elnök személyes irányításával kezdett tért hódítani és a gazdálkodás jellemző jegyeinek kialakulása éppen az általa 1755-ben kibocsátott urbáriumnak köszönhető. Grassalkovich világosan látta azt, hogy az uradalomból származó jövedelmek emelésének alig járható útja a majorsági birtok fejlesztése. Ennek okai részben a termőterületek szűkös voltából, részben a paraszti árutermelés bortermelés irányában történő eltolódásából fakadtak. Bár Grassalkovich kísérletet tett a jobbágyság úrbéri terheinek egységesítésére, hogy az adófizető népet több adó fizetésére képessé tegye, mint ezt az általa kiadott urbáriumok és megkötött contractusok jelzik, de ezek csak a gazdaság racionalizálását segítették elő. 35. BmL./601. A diósgyőri koronauradalom iratai. 469. sz. irat. Az uradalom látogatását illető kérdések és válaszok. 1784. 36. Veres László 1977-78. 174