A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

SCHÖNERNÉ PUSZTAI Ilona: A szalonnai református templom helyreállítása

44 SCHÖNERNÉ PUSZTAI ILONA radt ablaka (3. kép). A homlokzat másik két ablakát és a köztük futó lizénaszakaszt a nagy gótikus ablak építésekor elbontották. Az előkerült kávamaradványokból azonban egyértelműen rekonstruálható volt a körtemplom homlokzati rendszere (4. kép). A fogsoros téglapárkány felett két téglasorral egy kiálló, gömbölyűre faragott téglasor futott, majd előkerült a nagyon szépen faragott kőfríz „in situ" megmaradt szakasza (5. kép). A kőfríz további darabjait a későbbi felfalazásból bontottuk ki. A kis szentély külső homlokzatát már a középkorban nagyobb mértékben átalakították. A román téglafalra később ráépített, mintegy 2,0 m magas terméskő felfalazás készítésekor elbontották a szentély párkányát és lefaragták a körhajóval azonos rendszerű ívsoros, lizénás homlokzati architektúrát. A lefaragott felületek gondos letisztítása után azonban a homlokzati rendszer egyértelműen láthatóvá vált a szentély falfelületén. Megvizsgáltuk a körtemplom É-i oldalán terméskőből falazott támpillér és támfal rendszerét. Amint az a későbbi régészeti kutatásból kiderült, az előbbi a gótikus szentélyboltozat tartozéka, utóbbi az elbontott sekrestye maradéka volt. Első kutatásunk alkalmával csak azt tudtuk megállapítani, hogy ezek a falak függetlenek a körtemplomtól, ahhoz úgy épültek hozzá egy későbbi periódusban. Alatta teljesen épen megmaradt a déli oldalról már ismert gazdag téglaarchitektúra. A körtemplom homlokzatain végzett részleges falkutatás nem tette lehetővé annak datálását, de bizonyos következtetések levonására már így is módunk nyílt. Végül M. Kozák Éva későbbi kutatása megerősítette azt a véleményünket, hogy a templom a XII. század végén épült. A mai templomhajó K-i ablakát kibontottuk és megállapítottuk, hogy egyidőben és azonos formában épült a déli hajóablakokkal, stílusjegyeiből ítélve a XIII. század második felében. A D-i homlokzaton megtaláltuk az átalakított középső ablak bal oldali káváját a felső ív indításával együtt. Megállapítottuk, hogy a homlokzat elé épített két támpillér a hajóval nem egyidős, mindkettő erősen elvált a hajófaltól, támasz szerepét egyáltalán nem töltve be. A hajó falainak sarkán megtaláltuk az eredeti kváderezést, ennek magasságából meghatározható volt a templomhajó eredeti párkánymagassága. A homlokzatok kutatása során már világosan látható volt, hogy a XIII. században készült bővítmény színvonala messze elmaradt a korábbi körtemplom nívójától. A későbbi kutatások ezt a megfigyelést alátámasztották. Miután az építkezés stílusjegyekből megítélhető kora nagyjából egyezik a Tekus család birtoklásának idejével, nehezen érthető, hogy a jelentős királyi tisztségviselő, jómódú család miként elégedhetett meg birtokközpontjában a készülő templomátalakítás építészeti nívójával. Felvetődött tehát, hogy nem az ő, hanem későbbi, Szalonnán megtelepedett örököseik nevéhez fűződik az építkezés, ez esetben azonban számolnunk kell a bővítmény XIV. sz. eleji keletkezésével. E feltevésből kiindulva vizsgáltuk meg a másodlagosan elhelyezett Ny-i bejáratot. A másodlagosság a profilok csatlakozásának hiányai miatt már korábban kitűnt. A mai kapu készítője egy minden bizonnyal gazdagabb nyíláskeretezés kevés számú darabját használta fel. A timpanonkő fordítva került beépítésre, hiszen külső oldalán egy belső ajtólap csatlakozásának hornya látszik, a felületére faragott dombormű tehát a másodlagos beépítés, egyben a templom-