A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

VÉGVÁRI Lajos: Choma József festészete

160 VÉGVÁRI LAJOS /. kép. Choma József szülőháza többről is van szó: festményeinek jelentős csoportja eléri azt a minőségi szin­tet, amely a művészettörténeti érdeklődés alapvető feltétele. Choma József 1901. május kilencedikén született Miskolcon. 1 Apja fésűké­szítő kisiparos volt. 2 Arcvonásait fia 1922-ben készült rajzáról ismerjük. 3 Choma József szülővárosában végezte az elemi iskolát és középiskolai tanul­mányait. Korán megnyilatkozott rajzkészségének kibontakozását nagymérték­ben segítette az a körülmény, hogy 1920-tól kezdve működött a városban a Képzőművészeti Főiskola művésztelepe és az ehhez kapcsolódó szabadiskola. 4 Már az alapítás évében Choma szabadiskolai növendék, különösen sokat kö­szönhet a vándorkiállítások szervezéséről ismert Balogh Bertalannak, aki lelkesen támogatta a fiatalembert. 5 Eredménye és szorgalma elismeréseként tandíjmentességet kapott. 6 Első tanára javaslatára jelentkezett a Képzőmű­vészeti Főiskolára és 1923 őszétől kezdve Rudnay Gyula növendékeként kezdte meg tanulmányait. 7 Ő is a Bajza utcai diákszálláson lakott, miként a vele egy­idős pályatársai, a később Miskolcon letelepedett Imrén Zsigmond, Döb­röczöni Kálmán vagy a főiskolai évekre oly intenzíven visszaemlékező Bar­csay Jenő} Az 1920 körül a Képzőművészeti Főiskolára felvett növendékeknek sorsa, művésszé történő formálódása jóval bonyolultabb és egyben sarkítottabb volt, mint az elődöké. Nem csupán az a feladat várt rájuk, hogy elsajátítsák a klasz­szikus festő hagyományokat, valamint az utolsó évtizedek festői újításait, hanem nagyon határozott és visszavonhatatlan választásra is kényszerültek. Nem arról volt csupán szó, hogy stílust válasszanak, ez sohasem okozott különösebb gondot, hanem hogy döntsenek a hagyomány és a modern fel­fogásra szakadt művészet között. 9 Ez a választás esztétikai, világnézetű ter-

Next

/
Thumbnails
Contents