A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)
FEJŐS Zoltán: Kivándorlás Amerikába a Zemplén középső vidékéről
312 FEJŐS ZOLTÁN integráció egész folyamatában nyer nagy szerepet, az asszimilációt könnyíti meg (biztosítja) az asszimilációra egyébként nehezen képes paraszt-munkás betelepültek számára. A rövid kinttartózkodási idő viszont, az egyént — az éjt-nappalt szinte átdolgozó parasztot — szinte egyáltalán nem kapcsolta be az amerikai életbe. Az idegen környezettel általában még munkavégzése közben sem volt kénytelen személyes érintkezésbe lépni. A munkát, elsősorban a nagy ipari üzemekben, kisebb-nagyobb csoportokban végezték, ahol irányításukkal rendszerint egy-egy idősebb amerikás volt megbízva. A felvidéki kivándorlók számára igen előnyös volt az is, hogy az iparban sok lengyel munkavezetőt alkalmaztak, akikkel könnyen megértették egymást (pl. a szlovákok, ruszinok). 74 Nehezebb helyzetben azok voltak, akiknek olyan helyen kellett dolgozniuk, ahol csak angol nyelvű munkavezetők voltak, így nekik a munkához szükséges minimális nyelvismeretet előbb-utóbb el kellett sajátítaniuk. Legtöbben azonban az angol nyelv ismerete nélkül is célhoz értek s pár éves kinttartózkodásuk alatt, angol tudásuk jobbára csak szavakra és a legszükségesebb formulákra terjedt ki — sőt, esetleg még erre sem. Az angol nyelv elsajátításának szüksége illetve kényszerítő ereje az etnikai csoportokban élő kivándorlók számára kevésbé jelentkezett. E szükség jóval élesebb volt az egyéni vállalkozók számára s hamarabb vezetett az asszimiláció útjára is. 75 A század eleji kivándorlók esetében ezek a jelenségek, közvetlenül csak a hazatérni nem szándékozókra vonatkoztak. A gazdasági emigráció ellenállása az amerikai nagy olvasztókohóval (melting pot) szemben, elsősorban a letelepedés zárt közösségi formáinak volt köszönhető. Ez elsősorban az anyagi megerősödés után rövid időn belül hazatértekre vonatkozik, de lényegében a kivándorlók egész első generációjára is. A bevándorló közösségeket legszélesebb értelemben kultúrájuk fogta át. Mint láttuk a kivándorlók túlnyomórészt a parasztok köréből kerültek ki, így etnikai jellegüket elsősorban paraszti-népi kultúrájuk fejezte ki. Az Amerikába érkező bevándorló, már külső megjelenése alapján is határozottan elkülönült a befogadó ország kultúrájától s inkább csak a többi kelet-európai országból érkezett bevándorlóhoz hasonlított. Hazulról minimális holmit hoztak, néhány kendőbe kötve vagy kisebb utazótáskákban. A hazai, megszokott paraszti viseletben érkeztek (2—5. kép), amelyet az új környezet is természetesen idegenül fogadott. Emlékeznek olyan esetre, hogy a gyerekek a gubába öltözött bevándorlókat medvének nézték és kővel megdobálták (Veréb József, 1889. Árka). A bevándorlók (ezért) az otthoni ruhát gyorsan fel is váltották az új környezetnek megfelelő öltözettel. Ha öltözetükben nagyrészt hamar hasonultak is az új viszonyokhoz, ez nem azt jelenti, hogy az új munka mellett felhagytak volna hagyományos életmódjukkal. A bevándorlók kultúrája, a maga teljességében érintkezik az új környezet biztosította kultúrával. Az érintkezés azonban esetünkben teljes mértékig a két kulturális rendszer puszta egymás mellett élése, pontosabban, a többi bevándorló etnikum és a fogadó társadalom kultúrájának kontextusában való létezése volt. Az amerikai magyarságnak ugyanis — az asszimilációs folyamatot tekintve — nemcsak magával a fogadó ország alap74. „Sok. polyák vót ott a munkavezető, azokkal jól megértettük magunkat, én is tudok polyákul" — id. Dobai János, 1895. Rudabányácska. 75. Antal G., 1908. 13. jól kiemeli az egyéni kivándorló esetében jelentkező gyorsabb asszimilációt.
