A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

FEJŐS Zoltán: Kivándorlás Amerikába a Zemplén középső vidékéről

310 FEJŐS ZOLTÁN sát említették.

67 Munkát lehetőleg v Myi ipari üzemekben vállaltak, elsősorban az acélipari és nehézipari gyárában. A bricigeportiak főleg az oUógyárat, a konzervgyárat és a bársonygyárat keresték fel. Val6j4ban, minden szakképzettséget nem igénylő, nehéz fizikai munkát elvállaltak, gyakran olyat is, amelyet más már nem vállalt el, de itthon ők maguk sem végezték volna el. Tanulságos az idős korában hazakerült Medve József (1891. Mogyoróska) esete: hét év alatt 11 olyan szakértelmet nem kívánó munkát vállalt, mint például a folyólecsapolás, útépítés, de végzett takarítást, kertgereblyézést, sövénynyírást és így tovább. Hasonló volt a többi bevándorló sorsa is. Gyárakban, vagy pedig alkalmi, idénymunkákkal próbálták a remélt nagyobb összeget előteremteni. Viszonylag csak a bányától idegenkedtek jobban, habár tisztában voltak azzal, hogy a legnagyobb keresetet a bánya biztosítaná: „Szénbányában dolgoztam, ott jól megfiadzott a pénz." Mezőgazdasági munkát csak a legritkább esetben végeztek. A farmokon ugyan jobban éltek volna, viszont a kisebb kereset csak a kinttartózkodás idejét növelte volna meg. Számottevőbb szerepe csak Kanadában volt, és főleg a hazatérni nem kívánkozók körében. A megtelepedési szándék legbiztosabb jele éppen a kinti földvásárlás volt. A kivándorolt lányok nagyobb része cselédnek szegődött, másrészük — jóval mostohább körülmények között — a tipikusan női munkát foglalkoztató gyárakban vállalt munkát. így kerültek pl. kalap-, bársony-, selyemgyárba, de a textiliparon kívül sokan dolgoztak konzervgyárban is. Az asszonyoknak csak egy szűkebb rétege tett szert nagyobb keresetre és jobb életkörülményekre, azok, akik szakácsnőként tudtak elhelyezkedni. Munkájukat igen megbecsülték s hamar közsimertek lettek a magyar szakácsnők.

68 Külön kell szólnunk az úgynevezett burdos rendszerről (boarding), ami egyrészt szintén munkaalkalom —jórészt a férjes asszonyok számára, másrészt ennél sokkal több, sajátos közösségi szervezet. Ilyen közösségbe tömörült az egyedülálló kivándorlók többsége, ahol szinte a munkán kívüli idejük egészét töltötték. Legegyszerűbb forma az volt, mikor egy-egy régi amerikás család befogadott magához pár embert (2—5) — burdost — akinek minimális pénzösszeg fejében, rendszeresen biztosítottak szállást és kosztot. A bért, a burdot általában a hónap végén fizették. Ennél már jóval fejlettebb az a forma, amikor 10—20 férfi bérelt egy szobát és megszabott árral felvettek egy asszonyt, aki a háztartást vezette. A költségeket együtt fedezték s így a megélhetés még olcsóbb volt. A burdosháznak ezt a formáját kompánia burdnak hívták. A burdos rendszernek legfőbb jelentősége a közösségteremtő funkciója volt. Amellett, hogy a kivándorlók alapvető szükségleteit viszonylag olcsón biztosítani tudta, lehetőséget teremtett olyan közösségi élet kibontakozására, amely a kivándorlót társai között a hazai környezetre emlékeztette. A kivándorlás elsőként jelentkező hatása, a gyökeresen új életmód és kultúrával létrejött kapcsolat nyomán, a bevándorlók igen határozott befeléfordulásaként jelentkezett. Ezért igyekeztek megragadni minden olyan lehetőséget, ami a fogadó társadalomtól való elkü67. A hivatalos statisztika is hasonló eloszlást mutat. Stat. Közi. 78. táblázat. 68. Jobb szakácsnők havi 50—60, cselédek heti 4—8, gyári munkásnők 0,7—1,75 dollárt kerestek. Kertész Gy., 1910. 32.