A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

FEJŐS Zoltán: Kivándorlás Amerikába a Zemplén középső vidékéről

KIVÁNDORLÁS AMERIKÁBA A ZEMPLÉN KÖZÉPSŐ VIDÉKÉRŐL 311 lönülésben nem hagyta teljesen magára a kivándorlót. A magukrahagyatottságot a jól összetartó közösségek tudták leginkább ellensúlyozni. A csoportok kialakításában a közös munka mellett legfontosabb szerepe a bevándorlók hagyományos kultúrájának volt. Ennek következtében alakultak ki a kis közösségek (mint a család, burdos ház, kocsmai társaság) felett szerveződött, nagyobb csoportokat érintő egyletek, szervezetek is.

69 E szervezetek határozottan etnikus jellegűek voltak, amelyekre „általánosan jellemző az eredeti etnikumhoz való kötődés, a népi, nemzeti tradíciók erős hangsúlyozása és ápolása."

70 A fogadó társadalomtól és más bevándorolt csoportoktól meglehetősen izoláltan fejtették ki tevékenységüket. Az egyesületek legtöbbje erősen vallásos jellegű betegsegélyező társulat volt. Különösen nagy szerepet töltött be a vallás. A visszaemlékezésekből egyöntetűen kiderült, hogy vallásos életük még inkább fokozódott az új környezetben, hiszen az idegen viszonyok problémáinak kitett kivándorlók, éppen a vallás gyakorlásában könynyíthettek gondjaikon, s így megmaradtak rendszeres templomba járóknak. A vallás azzal, hogy híveit együtt tartotta, közösségi életet teremtett, ugyanakkor fő szerepet játszottak „a magyar nemzeti keretek megőrzésében."

71 A szervezetek az etnikus tradíciók, szokások és az Óhazához kötődő szálak őrzésén kívül, a fogadó társadalom irányában is fontos társadalmi funkciót töltöttek be. A bevándorló közösségek minden izolációs törekvése ellenére, előbb-utóbbi beilleszkedésük szükségszerű követelmény volt. Az amerikai szervezetek az etnikus keretek sajátos megőrzésén keresztül, a paraszti bevándorlókat „kollektíven" illesztették a befogadó környezetébe.

72 Ezáltal, az elszigetelt bevándorlók legnagyobb részét kiemelték a helyzetük adta izolációból és a kivándorlók számára — kettős funkciójuknak megfelelően — megteremtették „az Ó- és Újhazához egyaránt kapcsolódó láncszemet."

73 A bevándorló közösségekre általában is jellemző, hogy akár a szűk, személyes jellegű csoportok, akár az intézményesen szervezett egyesületek, sajátos emigrációs helyzetük következtében két fontos funkciót láttak el: először is, olyan kereteket teremtettek, amelyben a kivándorlók számára — a lehetőségekhez képest — maximális lehetőség nyílt a hazaihoz közel azonos viszonyok fenntartására, másrészt egyéni elszigeteltségükkel szemben, közösségeiken keresztül, egyben a fogadó ország felé is közelítette őket. Ez a bekapcsolódási lehetőség azonban jelentősebb eredményeket csak a huzamosabb ideig kinttartózkodó és a végleg letelepült kivándorlók számára biztosított. A kezdeti időszakban, főleg az eltökélten hazatérni vágyók számára, a közösségi élet csak munkájukkal kapcsolatban biztosíthatott feltétlen előnyöket számukra. így megszervezte a gyakran fenyegető balesetek miatt szükséges betegsegélyezést, valamint a minimális szabadidő eltöltését. A fogadó társadalom felé való közelítést tehát csak így lehet és kell értenünk, hiszen ekkor még — a munka elvégzésén kívül — maga e társadalom sem állított fel jelentősebb követelményeket a bevándorlók számára. A közelítés az 69. RáczL, 1965. 468. Vö. Vázsonyi E., 1978. 70. Puskás /., 1970. 565. 71. Szántó M., 1970. 74. a vallás szerepéhez lásd még Antal G., 1908. és Puskás /., 1970. 550. 72. Puskás /., 1970. 565. A szerző összefoglalja a magyar egyletek történetét. 73. Sós Péter /., 1973.87.