A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

FÜGEDI Márta: A miskolci fésűs mesterség

280 FÜGEDI MÁRTA Az egyszerűbb fésűk a fényesítés után készen is voltak, a különösebb gonddal készült, értékesebb fajtákat azonban még különböző módon díszítették. Legegyszerűbb díszítési mód afalcolás, vagyis ha a fésű párkányát a rajzolóval, vagy a falcolóval kivölgyélték. Különösen változatos volt a hajakasztók vagy hajbavalók díszítése, ezeken olykor többféle díszítési módot együttesen is alkalmaztak. Először is a párkány ívét, kerekítésének vonalát díszítették. A cakkos, gillantos, gombos párkányt reszelővel illetve metszőfűrésszel alakították ki, különböző mintára díszítve ezzel a párkány szélét. Magát a párkány felületét is többféleképpen díszítették. A ráhelyezett papírminta szerint kivagdalták lombfűrésszel, ezt nevezték metszett fésűnek. Choma József miskolci fésűstől 1931-ben több mint 100 db ilyen papírminta került a múzeumba,

27 aprólékos finom ornamentikájú díszítményekkel. A díszítendő párkánylapon vagy egységes felületként kezelve helyezik el a díszítményt, ilyenkor annak szerkezete mindig a párkány formájához igazodik. Máskor a díszítendő felületeket egyforma mezőkre osztva ritmikusan ismétlődő mintaegységekkel töltik ki azt. Az ornamentika stilizáltabb vagy naturálisabb növényi elemekből áll, máskor ismétlődő mértani alakzatok adják a mintát, de találunk a fésűpárkányokon nemzeti címert, szívet is. A minta aprólékossága is változó, olykor egészen csipkeszerűen áttört a díszítmény, más minták viszont elsősorban a nagyobb felületek folthatásával díszítenek. A párkányminták között számos olyan vonást fedezhetünk fel, melyek a 19. század második felének díszítőstílusában, így bútorok vagy akár textíliák díszítményein is megtalálhatók. A fésűpárkány díszítésére szolgáló másik eljárás a nyomtatás volt. A fésűt megmelegítették, majd a párkányára helyezték a rézből vagy szaruból készült nyomómintát, és néhány percre beszorították a satuba. A nyomóminta domború vagy negatív díszítménye adta meg a préselés után a fésű mintáját. A díszes fésűket sokszor festéssel, színezéssel tették még látványosabbá. A fehér szarut választóvízzel sárgították, klórcinkkel is sárga színt értek el. A krómsavas cinkkel zöldes, jódkáliummal piros, „sárkányvérrel" rózsaszínes, klórrézoldattal vagy salétromsavhoz adott higannyal feketés színt adtak a szarunak. Békateknőc imitációt választóvíz, mész és hamulúg hozzáadásával tudtak előállítani.

28 A fésűket olykor festették „negatívan" is, azaz a párkányon leragasztották a kialakítandó mintát, amely a festés után levéve fehér maradt. Ehhez különböző szép nyomatú leveleket előre gyűjtöttek. Máskor a festékbe tollat mártva spriccolással díszítették a fésűket. Ezek a díszítő eljárások feltételezhetően német, osztrák területről terjedtek el, és elsősorban a díszfésűknél, luxusfésűknél alkalmazták. A finomabb daraboknak olykor még lakkozással adtak fényes felületet. A fésűsmesterek az alábbi fésűfajtákat, készítményeket különböztették meg: Görbefésű — a férfiak hosszú hajviseletéhez használták, hosszú, keskeny, erősen ívelt, díszítetlen fésűforma. 27. Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Gyűjteménye, továbbiakban HOM. HTGY. ltsz. 53.529. 44—142. 28. Császtvay I., 15.