A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

FÜGEDI Márta: A miskolci fésűs mesterség

A MISKOLCI FÉSŰS MESTERSÉG 275 A fésűvel ellátott női hajviseletnek egyes vidékeken lehetett társadalmi osztályokat, rangot elkülönítő szerepe is. Alereesztetthaj általában a magyar és a paraszti lányviselet velejárója, szemben a fésűre feltűzött hajjal. Kresz Mária 1827-es, Verőcéről származó adata szerint

20 pl. az „ún. német lányok abban különböznek a magyaroktól, hogy ezek hajukat fésűn hordják, amazok pedig szalagokban fonva, leeresztve viselik." Rábaközben hasonlóan társadalmi rang szerint változott a hajviselet, és a fésű a jómódúak viseletének kelléke volt: „a középrendű nemesek lányai füsüre teszik hajukat, a többiek béfonyott, felpödrött s hátul leeresztett hajjal járnak, mellynek végébe bokros pántlikát kötnek."

21 A fésű, mint díszes használati tárgy, ékszer, a paraszti társadalomban mint az udvarlás kelléke, ajándéktárgyfunkciót is kaphat. A vásárfiának vett fésűről szól a felvidéki szlovák népdal :

22 Azt mondta a babám Hogy csak őszig várjak vesz hajamba fésűt majd vásárfiának. A 20. század elejétől a szarufésűt mindenhol kezdi háttérbe szorítani a bádog fésű, a kontyvas, illetve a különböző műanyagokból, bakelitból készült, gyárilag préselt fésűfajták. Az I. világháború után jelentőset változik a frizuradivat, a rövid, laza hajviselet jön divatba, sokfelé megkezdődik a hagyományos viselet elhagyása, a kivetkőzés. Ezek a tényezők is jelentős szerepet játszanak abban, hogy a szarufésűk használata háttérbe szorul, és alább hagy a fésűk iránti kereslet. A FÉSŰ KÉSZÍTÉSE A fésűkészítés menetét és az eszközök neveit Choma József miskolci mester elbeszélése alapján foglaljuk össze. A gyűjtést 1931-ben Megay Géza végezte, kézirata a Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Adattárában található

23

. Ez a leírás a Bartha Károly által közölt, debreceni mesterektől gyűjtött elmondással szemben

24 csak kevés eltérést mutat, ezért a munka fázisait, eszközeit csak röviden foglaljuk össze. A fésűkészítéshez szükséges anyagot a fésűs mesterek tímároktól, mészárosoktól szerezték be. A miskolci mesterek a 19. század végétől már bőrkereskedőkkel is álltak ilyen kapcsolatban. Legalkalmasabbnak az ökörszarut tartották, de jó volt a tehénszaru is. Bizonyos fésűfajtákhoz használtak bivalyszarut, sőt lópatát is. 20. Kresz M., 1956. 72. 21. Kresz M., 72., lásd még: Ujváryné Kerékgyártó A., 1937. 27. 22. Császtvay I., 1950. 6. 23. Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Dokumentáció, továbbiakban HOM. HTD. ltsz. 69.5.1. 24. Bartha K., 1929. 25—36.