A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)
DOBROSSY István–FÜGEDI Márta: A kenderfeldolgozás törő és rostpuhító eljárásainak munkaeszközei és terminológiái Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
248 DOBROSSY ISTVÁN—FÜGEDI MÁRTA megtilolt kender vízienergiával működő malmokban való megtörésével és puhításával a falvak többségében találkozunk. A malmok nagyobb része — gazdaságtalanná válva — a 20. század első harmadára megszűnt, számosat viszont átépítettek villamosenergia meghajtásra. Napjainkban már csak ipari műemlékként, elvétve találkozunk hajdan híres kendertörő malmokkal, kenderkallókkal (Dédestapolcsány, Szin, Kacs). Néprajzi gyűjtéseink és a történeti források alapján mégis kialakíthattunk egy — meglehetősen vázlatos — képet a megye egykori kendertörő malmairól, ezek jelentőségéről, vonzáskörzeteiről. A történeti feljegyzések alapján megyénk legrégebbi, nagy valószínűséggel kendertörésre is használt malmait, azok telepítését a 14. századig vezethetjük vissza. Ezek a malmok Miskolc környékén a Szinva, a Hejő és a Tapolca vizére épültek. Ettől az időtől vannak adataink üzemelő malmokról Diósgyőrből Csabáról (Hejőcsaba), Zsolcáról és természetesen Miskolcról is. A malmok részletes leírásával, hasznosításával a 17. századi összeírások már nagy precizitással foglalkoznak. 16 így a csabai malomról, amely 1633—1669 között leégett, majd 1669-re újjáépítették, az összeírás a következőket említi: A tapolcai apátságnak „a Hejő vizén Csabai puszta faluban malomhelye van, amely elpusztult. Az apát engedélyével a malmot Kecskeméti István alapjaiból maga költségén felépítette", úgy, hogy azt „három kőre járó praeparatiójára, törőhel, külüivel és karlóival együtt 1670-től 10 esztendőn át szabadon bírhassa." 17 A malom némi átalakítással, de lényegében ugyanezzel a rendszerrel még a 19. században is üzemelt. Eszerint itt olyan építményről volt szó, amely a gabona őrlése mellett a kendertörésre és a köleshántásra is alkalmas volt. A 18. századi malomösszeírásokból, feljegyzésekből képet alkothatunk ennek az üzemnek a forgalmáról, kapacitásáról is. A molnár a mindenkori bevétel 2/3 részét földesurának, azaz a tapolcai apátnak volt köteles átadni, míg a jövedelem 1/3 része őt illette. A malom évente búzából 18 köböl, kölesből 6 köböl és kenderből 12 kita 18 jövedelmet eredményezett a molnárnak. A tizedből származó jövedelem így évi 36 kita volt, amelyből következtethetünk a malom évi forgalmára. Ez az egyetlen üzem a környéken lakóknak 360 kita kenderét törte, puhította, „morzsolta" évente. A diósgyőri koronauradalom birtokának, településeinek összeírásakor hasonlóan felsorolják a malmokat, közöttük azokat külön is megjelölve, amelyek kendertörésre is használatosak voltak. így egy 1775-ös összeírásból tudjuk, hogy Diósgyőr, Miskolc, Mezőkövesd, Kisgyőr Sajóbábony, Radistyán (ma: Radostyán), Parasznya, Varbó, Ládháza (ma: Nyékládháza) és Csaba települé16. A miskolci és a miskolc-környéki vízimalmok történetéhez legújabb, átfogó irodalomként ld. Veres L., 1975. 14—20. 17. Ezzel az adattal, és általában a vízimalmok történetével kapcsolatos adalékokkal nagy számban találkoztunk a tapolcai apátság és az apátsághoz tartozó települések történetének kutatása közben. Ld. Heves megyei Levéltár. XII— I. 15. kötet, Nr. 493. 18. A kita terminus a kenderfeldolgozással kapcsolatban gyűjtőterületünkön sehol sem fordul elő. Az elnevezéssel viszont gyakran találkozunk a borsodi települések 18. és az azt megelőző századokra vonatkozó vagyonösszeírásaiban, végrendeleteiben. Érdekes módon ilyen elnevezés nagy számban fordul elő kereskedelmi-üzleti számadáskönyvekben. A szó A magyar nyelv történetietimológiai szótára szerint olyan szláv eredetű szó, amely kv^der, vagy rostkötegre vonatkozik. Vö. 1972. II. 498.
