A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
BARTHA István: Termelőszövetkezetek alakulása Borsod-Gömör megyében 1949-ben
188 BARTHA ISTVÁN Az ipari üzemek közelében nem a föld, hanem a munkaerőhiány akadályozta a mozgalom fejlődését. A sajószentpéteri „Ady Endre" csoport taglétszáma olyan kevés volt, hogy nem tudta kellőképpen megdolgozni földjét, s ezért új tagok bevonása vált szükségessé. 25 Az ózdi „Rákóczi" csoport által kezelésbe vett földterületek és a rendelkezésre álló munkaerők összevetéséből az tűnt ki, hogy több tag belépésére lett volna szükség, mert egy tagra a kívántnál nagyobb terület jutott, ami annál inkább veszélyes és nem kívánatos volt, mert a területnek csak mintegy 60%-át lehetett traktorral megművelni. 26 Szervezéssel kívántak változtatni a mezőkeresztesi „Vörös Csillag" tszcs vezetői is a munkaerőgondjukon, amikor a csoport taglétszámát, amely az előző 31-ről 6l-re emelkedett, legalább 100%-ra kívánták növelni, hogy 310 kh. földjüket eredményesen művelhessék. 27 A mezőnyárádi „Új Élet" csoport tagjai is örültek volna, ha a tagságra olyan jelentkezők lettek volna, akiknek nem volt földjük, mert a földterületükhöz kevés volt a munkaerő. 28 A mezőcsáti „Dózsa" csoportba belépők mind olyan egyének voltak, akik a belépés előtt kulákoknál dolgoztak. 29 A keresztespüspöki csoportba több egyén csak később tudott belépni, mert az alakulás idején még summásként dolgoztak a Dunántúlon. 30 A termelőszövetkezeti mozgalom első szervezési évének végén az egész országban meghaladta az agrárproletárok száma az össztagság felét: 55,6%. A borsod-gömöri összetétel méginkább az agrárproletárok beáramlását mutatja. Ebben a megyében valószínűleg nagyobb méretű volt a viszonylagos agrártúlnépesedés az országos átlagnál, amit a kapitalizmus hagyott örökül. A másik szembetűnő különbség az, hogy a megyében akkor még középparaszt nem lépett a szövetkezés útjára. 31 A második év kezdetén, 1949. decemberében már másként alakult a helyzet (8—9. tábla). 8. táblázat. A termelőszövetkezeti csoportok tagjainak száma szociális összetétel szerint 1949 júliusában Országos helyzet Borsodi helyzet Tagok száma Össztagság %-ában Tagok száma Össztagság %)ában Agrárproletár Szegényparaszt 10 kh-n alul Középparaszt 10 kh-n felül Egyéb foglalkozású 7 173 5 338 200 196 55,6 41,4 1,5 1,5 167 53 75,9 24,1 Összesen: 12 907 100,0 220 100,0 25. Sajószentpéteri kiértékelés. BAZmLt. BmLt. Földhivatali iratok. Tsz-alakulások 1949. 26. Jelentés az ózdi csoportról. BAZmLt. BmLt. Tsz-alakulások 1949. 27. Jelentés a mezőkeresztesi tszcs-ről. BAZmLt. BmLt. Földhivatali iratok. Tsz-alakulások. 1949. 28. Dokumentációs jegyzőkönyv a mezőnyárádi Új Élet termelőszövetkezeti csoport felülvizsgálatáról BAZmLt. BmLt. Tsz-alakulások 1949. 29. Kiértékelés a mezőcsáti 2. sz. tszcs-ről. BAZmLt. BmLt. Tsz-alakulások 1949. 30. Kiértékelés a keresztespüspöki tszcs-ről. BAZmLt. BmLt. Tsz-alakulások 1949. 31. Országos adatokat lásd: idézett hely, 52. old. 5. sz. tábla. Megyei adatok 8. tábla i. h., uo.