A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

SIMÁN Katalin: Kovabánya az Avason

100 SIMÁN KATALIN A csiszolt balta, a cserepek, az embercsontok alapján úgy tűnik, hogy az első kitermelési periódus a neolitikum idejére tehető. Emellett szólnak az ütőkövek, amelyek analógiáit neolitikus és rézkori bányákból ismerjük. Sajnos megfelelő tipológia hiányában sem a magkövekre, sem a szilánkokra nem támaszkodhatunk a datálás szempontjából. Éppen így nincs korhatározó szerepe a bánya szerkezetének és a bányászati módnak sem: az előbbit a rétegtani és kőzettani viszonyok határozzák meg, az utóbbi pedig évezredek alatt alig változott. A következő beásási periódus a középkorban vagy már az újkor elején lehetett. Tudomásunk van róla, hogy a XVI. sz. elején Miskolcról kovás puskákat exportáltak. Az avasi hidrokvarcit kitűnő kova ezekbe a puskákba, valószínűleg fel is használták. Feltehető, hogy ebben az időszakban megszakításokkal ugyan, de hosszabb ideig, többször folyt kitermelés. Az avasi kovát nemcsak a neolitikum óta ismerték. Ebből az anyagból készítették szerszámaikat már a paleolitikumban is az avason élt ősemberek. Mégsem valószínű, hogy már akkor bányásztak volna, inkább a felszínen gyűjtötték be a szükséges kovamennyiséget. Felvetődik a kérdés, hogy ezt a megállapítást mire lehet alapozni. Az őskőkorban az emberek — legalábbis az eddigi megfigyelések ezt igazolják — egy bizonyos kőzetfajtához ragaszkodnak. Tehát egymástól elkülönült csoportok használhatnak ugyanabban a korszakban más típusú kőzetet is. Másrészt a paleolitikumban elsősorban a szükségletek kielégítése volt a cél. A kereskedelemre utaló nyomok viszonylag későn jelennek meg, és akkor is elsősorban nehezen beszerezhető anyagokra, festékre, ékszerre korlátozódnak. A neolitikumban gyökeres fordulat áll be. Megváltozik a termelési mód, megváltozik az életforma és valószínűleg tágabb tér nyílik a munkamegosztás számára. Kisebb gondot jelent ugyanakkor a létfenntartáshoz szükséges javak előteremtése is, hiszen az állattartás és a növénytermesztés sokkal biztosabb forrás, mint a vadászat és a gyűjtögetés. Mód nyílik a kereskedelemre, és ez egyben feltételezi a kereskedelmi célokra való termelést is. Számos raktárlelet és a kőanyagok vándorlása (elsősorban az obszidiáné) bizonyítja ezt. így pedig lehetővé válik, hogy az egyes csoportok bizonyos munkára specializálódjanak, például a bányászatra. Valószínűleg nem véletlen, hogy a nagy kőbányák mind a neoltikumban, illetve közvetlen utána jöttek létre (pl. Rijkholt Sint Geertruid, Grimes Graves, Spiennes). A jelenség gyökerei azonban ismeretlenek. Bármelyik bányát vesszük is szemügyre, azt tapasztaljuk, hogy jól felkészült, széles ismeretekkel rendelkező emberek építették ki, dolgoztak benne. A bányászat gyökereit tehát korábbi időkben, talán a paleolitikumban kell keresni. Erre utaló nyom azonban sajnos még nem nagyon van. Ahhoz, hogy a már feltárt, illetve a még feltárásra váró bányák korát egyértelműen meghatározhassuk, szükség van egyrészt a bányászati módszerek változásának kutatására és felderítésére, másrészt olyan tipológiai rendszer kidolgozására, amely a bányászat után félkész termékeket előállító műhelyek technológiai folyamatait megvilágítja, amely alapján osztályozni lehet a szilánkokat és a nyersanyagdarabokat. Hasonlóképpen elvégzendő feladat a bányászeszközök tipológiájának kidolgozása.

8 8. Az agancsokkal kapcsolatban ezt a vizsgálatot elvégezte és a tipológiát elkészítette Vértes László a sümegi ásatások kapcsán (1. a 4. jegyzetet).