A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

GYULAI Péter: A Bükk hegység Macrolepidoptera faunájának ökofaunisztikai-állatföldrajzi vizsgálata II. Diurna 2.

A BÜKK HEGYSÉG FAUNÁJÁNAK ÖKOFAUNISZTIKAI-ÁLLATFŐLDRAJZA 357 (A törzsalak a G. pneumananthen is él.) A hernyó az utolsó vedlésig tápnövényén táplálkozik. Utána hangyák bolyaikba hurcolják őket, ahol áttelelnek. Tavasszal hangyalárvákkal élnek. Különleges életmódjuk, ökológiájuk, tápnövényük lokális előfordulása, myrmecophyliájuk indokolja a faj elterjedésének nagyfokú lokalitását. A Bükk fennsíkja az egyik legnagyobb összefüggő elterjedési területe. Nem ennek a fajnak a hernyója az egyedüli, mely hangyákkal él együtt. Az eddigi vizsgálatok szerint a Maculinea génusz mind a négy faja hangyákkal (Myrmica genusz fajai) él együtt hosszabb-rövidebb ideig. Ez az együttélés azonban alig nevezhető szimbiózisnak. A lárvák 7. potroh szelvényén, a háti oldalon található a különleges glanduláris szervek nyílása, melyeken keresztül megtörténik a termelt váladék exudációja, melyet a hangyák fogyasztanak; azonban a Lycaenida lárvák a bolyban a hangyák fejlődési alakjait fogyasztják. Ezeket többnyire maguk a dolgozók adják nekik. A Lycaena lárvák tehát egészen az utolsó vedlésig fitofágok, és ezalatt a vedlések igen rövid idő-intervallumokban követik egymást. A bolyba hurcolás csak az utolsó vedlés után következik be. A lárvák sértetlenül maradását, megtalálását, kifejlődését számos etológiai, morfológiai, kémiai (feromonok) és ökológiai tényező határozza meg, melyekről még mindig nem tudunk eleget. Az irodalom más Lycaenidak myrmecophiliáját is említi.

92 Lycaeides idas acreon F. Nagy elterjedésű euroszibíriai faj, mely különösen hűvös (boreális) klímájú területeken, és néhány magashegység szubalpin zónájában tömeges is lehet. Igen sok alfajra tagolódik. A törzsalak Észak-Európában (Skandinávia, Dánia, Holstein) él.

93 Hazánkban főleg domb- és hegyvidékeinken, és lokálisan hűvös, nedves mikroklímával rendelkező síkvidékeinken fordul ^elő (Nyugati határszél, Kisbalaton, Budai hegyek, Gödöllői dombvidék, Északi-középhegység, Tornai Karszt, Sajóládi erdő).

94 A hazai — és bükki — populációk az alsó-ausztriai és csehszlovákiai populációkkal együtt, önálló alfajt képviselnek. Az enyhén vagy erősebben savanyú talajú, jó nedvesség ellátottságú helyek a legkedvezőbbek számára; nálunk főleg csapadékos, dús sztyepplejtőkön, Szlovákiában lápréteken repül, de gyakori lehet csarabosokon és erdei fenyves fenyéreken is. A Bükknek főleg a déli, nem mész alapkőzetű részein tenyészik. Két nemzedéke együtt repül a Plebejus árgus L. fajjal, de utóbbi három nemzedékes, és korábban kezd repülni. így VI. második felétől már lerepült árgusok mellett friss idasok találhatók. Az első nemzedék VI.—

VII. közepéig, a második Vll.-ban repül. Tápnövényei irodalom

95 szerint különböző pillangósvirágú növények, pl. Lotus corniculatus, Cytisus- és Genista-fajok, állítólag a Calluna vulgáris is Varga Z. megfigyelése alapján,

96 a Tornai Karszton a Dorycnium herbaceumra történt a tojásrakás. A faj lokális jellegét myrmecophiliája is indokolja. Aricia artaxerxes issekutzi Balogh Az A. artaxerxes F. faji önállósága csak a század harmincas éveiben vált ismertté, Obraztsow munkássága nyomán.

97 Előtte a hasonló habitusú, közeirokon A. agestis Schiff. ( = astrarche Bgstr., — medon Hufn.) egyik változata-