A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

VIGA Gyula: Kecsketartás az Aggteleki Karszton

328 VIGA GYULA 12. kép. Vályú (Aggtelek) állat esetén általánosan. Ilyenkor az edényt az állat utolsó lábai közé helyezik a földre, a tőgyet két marokkal átfogják, s 4—5-ször összenyomják. Végezetül még ujjal kihúzogatják a benne maradt tejet. A nők idegenkednek az ilyen fejestől, mert szerintük nem elég tiszta. Ez az eljárás — az adatközlők szerint is — a korábbi juhtartásból került át a kecsketartás elemei közé (14. kép). A kecskék tejhozama napi 1—4 liter között változik, legjobb tejelőnek a nagytestű, tiszta fehér szőrű kecskét tartják. A jó tejelő kecskét arról lehet megismerni, hogy „szép az ajja", jó tőgyes. Vásárlásnál ez a legfontosabb szempont. A kecsketej felhasználása elsősorban a tehéntej pótlására szolgál. (Gyakran közé is vegyítik a tehéntejnek.) Sokan nyersen is fogyasztják. Nagyon egészségesnek tartják, voltak akik azért tartottak kecskét, mert az orvosok javasolták, hogy vérszegény, beteges gyerekkel sok kecsketejet itassanak. Mások a tüdőbetegek számára tartják hasznosnak. (Ez a felfogás már a XVII. században is ismert, a kecsketej gyógyító erejét már ekkor is számontartották. 1649-ből van adatunk arra, hogy Kőszegen annyira elszaporodtak a kecskék, hogy csak azoknak engedélyezik a tartását, akik betegségük miatt [tüdővész] rá vannak szorulva.

26

) Sokan azonban nem tudják meginni a kecsketejet, még a gondolatától is viszolyognak. Általában azonban zsírosabbnak., táplálóbbnak mondják, mint a tehéntejet. (Nézetünk szerint ez azonban — a kecsketej valóban előnyös tulajdonságai ellenére is — gyakran önigazolásra, megnyugtatásra szolgál, mi-