A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

PETERCSÁK Tivadar: Az erdő szerepe a hegyközi állattartásban

AZ ERDŐ SZEREPE A HEGYKÖZI ÁLLATTARTÁSBAN 305 Nagyhuta, Vágáshuta, Kisbózsva) szedték tavasszal a fák fiatal hajtását, a tőgyfagyüvést,\dubina—tölgyfarügy — Nagyhuta), bikkfagyüvést, mogyorófagyüvést, a fák rügyeit, a gyöngyöt és szalmával felszecskázva etették. Száraz, aszályos években szedték nyár végén a gyenge hajtású tölgy- és bükkfalombot. Háton hazahordták és megszárítva téli szükségtakarmányként elsősorban kecskével, de szarvasmarhával is etették. Filkeházán és Nagyhutában vízzel leforrázva, esetleg korpával leszórva takarmány ózták. Füzéren szénával vegyítve etették a falombot. Danyi János 77 éves kovácsvágási adatközlő olyan rendeletre is emlékszik az 1900-as évek elejéről, amely szűkös esztendőkben megengedte a falevelek takarmányozásra való felhasználását.

49 A fahajtások, falevelek a Hegyközben is csak ínségtakarmányul szolgáltak az 1920-as évekig. Elsősorban a gyengébb határú, erdők közelében fekvő községekben szedték a szegényebb családok. A két világháború közötti években fokozottabb mértékben kezdtek lóherét, bükkönyt termeszteni a Hegyközben is, így szinte teljesen megszűnt a falevelek szarvasmarha takarmányozására való felhasználása. Az 1950-es években Pusztafaluban és Füzéren szórványosan még szedtek fahajtásokat, de már csak a kecskéknek és nyulaknak adták. Az állati takarmányok legelterjedtebb fajtája a Hegyközben is a réteken gyűjtött széna. A hegyközi rétek jelentős része erdők közötti tisztásokon vagy irtott erdők helyén található.

50 A 16. század közepén a jobbágyok több olyan rétet használtak, melyek az irtás jogán illették őket. A történeti források szerint a 17. század közepéig egyre nőtt az irtásos eredetű kaszálók területe. Nagyarányú erdőirtás folyt a Hegyközben a 18. század végétől a 19. század közepéig is. Egy sor új település keletkezett ekkor. Az erdőtől irtással elhódított területek jelentősen növelték a rétek mennyiségét. Pl. Füzérkomlóson 1773 és 1846 között a rétek 48 embervágóról 98-ra gyarapodtak, s míg Nyíriben 1828-ban 89 hold volt a rétek területe, 1858-ban már 149 7/32 holdat írtak össze. Az erdőirtással nyert kaszálók jelentőségét bizonyítja a hegyközi falvakban az ortás helynév gyakorisága is. Az erdők — kaszáló nyerés miatti — irtása a 19. század közepére befejeződött a Hegyközben, bár a Hutákban a legutóbbi évekig rendszeresen tisztították és kaszálták az erdők közötti óriásokat. 3. A tölgy- és bükkerdők lehullott száraz levelét alomként is felhasználták a Hegyközben.

51 Az almozásra való búza- és gabonaszalma nagyon kevés helyen maradt meg cséplésig, hiszen szecskának összevágva is etették. Ezért őszszel minden faluban gyűjtöttek falevelet és a téli hónapokban vagy tavasszal ezzel ajjaztak (Füzér, Kishuta) v. ágyaitok (Filkeháza).

52 A falevéllel való almozás még a tíz-húsz holdas módosabb gazdaságokban is elterjedt volt, a Hutákban pedig a gabonatermesztés csekély mértéke miatt kizárólag falevéllel aljaztak. A tőgyfaleveltt jobbnak tartják, mert nagyobb, mint a bükkfalevél, szaporább és nem törik. Ha télre gyűjtöttek levelet, szekérrel ment ki az egész család és gereblyéket, ponyvákat, zsákokat, nagy kosarakat vittek magukkal. Először kis csomókba, kopkákba gereblyélik össze a levelet, majd ponyvával vagy kosárral a szekérbe rakják. Ha deszkás székénél mennek ki, a deszka pereméig megrakják levéllel, jól letapossák, száraz gallyakat tűznek körül a deszka és a levél közé, így még magasabbra lehet rakni, többet lehet egyszerre hazaszállítani. Végül a zsákokat és ponyvákat tömik meg levéllel, s a szekér